Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Csoóri Sándor: Szokoly Tamás-est Veszprémben
Már rég nem írtam le efféle jóslatot, de néha rákényszerülök. Rákényszerülök, mert bizonytalan mögöttünk a háttér és bizonytalan az eló'tér is. Igazság szerint: a kommunizmus kimúlásával új korszaknak kellett volna elkezdődnie mind a két világban: Nyugaton is és Keleten is. Hiszen a védekezésre berendezkedett Nyugat minden ereje fölöslegessé vált, amikor a Szovjetunió a hozzáláncolt közép-európai országokkal együtt térdre rogyott. De nem a karosszékek nyugalma jött el. A hidegháború helyett a hidegbéke versenykorszaka tört rá az emberiségre. A legügyesebb kommunisták kapitalistákká váltak, a demokráciát legtöbb helyen a diktatúra kaptafájára húzták rá, s a hagyományos kapitalisták új lendületet adtak a régi kapitalizmusnak, ma már globa- lizmusnak nevezik, s a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” jelszót pedig elvették a szegényektől, és azt írták föl a felhőkarcolók homlokára, hogy „Világ kapitalistái fogjatok össze a munkások ellen!”, mert sokkal kevesebb munkáskézre lesz szükségünk, mint amennyire még tegnap gondoltunk. A civilizáció legyőzte a nemzeteket, az államokat, legyőzte a szellemet. A tömegtájékoztatás a világ mind a négy sarkán legyőzte alanyait. Legérzékletesebb példája ennek az, hogy a demokráciák főeszköze nem a könyv, hanem a televíziók és az újságok. Az emberiség - immár egy jó százada - nem a gondolkodásra rendezkedett be, hanem a felejtésre. Amit ma lát, holnapra elfelejti. Ezért történhetik meg vele az, hogy aminek semmi köze a történelemhez, az esik meg vele a leggyakrabban: az elszürkülés, az eltompulás, a sehonnaiság. Nem véletlenül ír le Szokoly ilyen sorokat, hogy: kivilágított kutyaól lesz legszebb hazád. A tizenhét év előtt lezajlott rendszerváltás után ilyen sorokat írni, maga a megkérdőjelezhetetlen bukás. Ha politikai versben olvasnék ilyen sorokat, azt mondanám, értem az okát, hiszen visszatartott lélegzet nélkül Ady is leírta, hogy: Nekünk Mohács kell! vagy azt, hogy mi a hőkölő harcok népe vagyunk. De Szokoly Tamás nem politikai verseket ír, hanem lét-verseket. Lét-verseket, amelyekben egyforma hangon szólal meg a szerelem, a magány, az elesettség, az élni-nemtudás és az életakarás is. Összegyűjtött versei közt a szerelmes versei a leginkább épek, roncsolás nélküliek. Hadd idézzek mutatóban egy rövidet. A vers címe: Hány éve? Hány éve ülsz a nagy szobában? A fotelben hány éve ülsz, mint eg)' fehér madár a felhőn, hogy attól félek, elrepülsz? Nem merek közelíteni, nehogy tekinteted zavarjam... Es itt maradok isteni kínok között, megint magamban. 62
