Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: Portrévázlat történelmi háttérrel

nemzeti vezérkara (közöttük Csurka, Csoóri, Für Lajos, Csengey Dénes) kérték fel a majdani miniszterelnököt a gyökeresen megváltozott bel- és külpolitikai körülményekhez igazított politikai stratégia kidolgozására, illetőleg a pártelnöki tisztség vállalására. Hangsúlyozom: Antall József a Pozsgay népszerűségvesztése következtében keletkezett politikai vákuumba lepett be, és nem az ő színrelépése nyomán szorult „körön kívülre” az állampárt legbátrabb embere. E tényre való emlékeztetés távolról sem akar Pozsgay elmarasztalása lenni. Nem a Bogár-könyv recenzensének a tiszte, hogy mérlegelje: taktikai hibát követett-e el a „népfelkelés” ideológusa, amikor belül maradt az MSZMP utódpártján, avagy olyan súlyú kockázatok ismeretében hozta meg döntését, amelyekről mi, kívülállók ma még - vagy talán soha - nem tudhatunk mindent. (Annyit már - az egykori Szovjetunió titkosszolgálatának az azóta kutathatóvá vált levéltári dokumentumai alapján - tudhatunk, hogy az ötvenhatos népfelkelés rehabilitálója 1989 tavaszától többé nem élvezhette Gorbacsov támogatását, s ez a „kegyvesztettség” megrendítette az MSZMP reformszárnya élén kiépített pozícióját!) Célunk ezúttal csak az lehet, hogy lehetőleg pontosan rekonstruáljuk azt a történelmi helyzetet, amelyben lezárult a rendszerváltozás folyamatának egy drámai szakasza, hogy azután egy másik színpadon (választási kampány!) s némileg módosult szereposztásban folytatódjék.

Ami tehát Antall József szerepét illeti, nem ítélhető meg a Pozsgay-életrajz nézőpontjából. Ettől még persze jogosak lehetnének a vádak, melyek szerint az első független kormány miniszterelnökének ’úrias’ gondolkodásmódja (értsd: a az MDF nép-nemzeti szárnyától való zsigeri idegenkedése), a liberálisok általi befolyásolhatósága, önkényesen kötött s a pártjára ráerőszakolt paktumai akadályozták meg a radikális fordulatot, ám ezek a vádak mindmáig bizonyítatlanok. (Antall közeli munkatársaként tanúsíthatom: nem a kormányfő ’zsarolta’ meg az MDF-et a ’titokban’ kötött paktummal, hanem a miniszterelnök-jelölt állította döntés elé pártját: elfogadja-e a kormányzóképesség - általa nélkülözhetetlennek ítélt - feltételeit. S a párt - valamennyi döntési fórumán - elfogadta!) A nyomorúságos egyezkedések igazi oka nem néhány vezető politikus személyiségjegyeiben, hanem a magyar társadalom tudati és pszichológiai állapotában keresendő. A rendszerváltozás csődje miatti kudarc- élményt elvileg többféleképpen fel lehet dolgozni, de sem a nosztalgiázás, sem a vádaskodás, sem a marcangoló önbírálat nem változtat azon a tényen, hogy 1989-ben és 1990-ben nem volt forradalmi helyzet, s hogy az egykori közhangulat retorikai eszközökkel való manipulálhatósága is megcsalja azok emlékezetét, akik visszavetíthetőnek hiszik a radikális fordulat illúzióját.

A magyar társadalmat - de legalábbis hangadó értelmiségi köreit - nemcsak tudatos manipulációk tévesztették meg, hanem saját történelmi tapasztalatai is. Olyan pillanatban, amikor egy váratlan politikai fordulat felvetette a radikális társadalmi változások lehetőségét, forradalmi helyzetet érzékelt, holott a forradalmi jellegű hatalomátvételnek a legalapvetőbb feltételei nem voltak adva. Sem a közös politikai aktusra képes nemzeti egység nem volt összekovácsolható, sem a legyőzendő idegen hatalom szubjektuma nem volt egyértelműen beazonosítható. A feltételek hiánya persze nem magyarázható pusztán a fordulat váratlanságával. A nemzetnek mint politikai közösségnek a megrop53