Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: Portrévázlat történelmi háttérrel

valójában a saját politizációs intézményeiknek tekintik. Ez önmagában még nem feltétlenül lett volna negatív fejlemény, de csakhamar kiderült, hogy az úri társadalom létstratégiájának értékbázisa igen közel van a polgári államtársadalom liberokrata elitjének doktrínáihoz. Pontosabban, hogy mivel ezeknek a reprezentánsoknak nem volt a helyzet kihívásait és a teendó'ket értelmezni tudó narratívájuk, képesek voltak elfogadni ezt a »kéznél lévő« mainstream értelmezési keretet és fogalomkészletet. Vagyis bekövetkezett Illyés Gyula az Egy mondat a zsarnokságról című versében megjövendölt katasztrófa: ’Eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe’ [...] A polgári államtársadalom liberokratái által manipulált úri társadalom saját építkezésének kihordó szerkezeteként üzemeltette csupán a nép-nemzeti társadalmat.”

Tekintsünk most el attól, hogy az olyan kulcsfogalmak definiálásával, mint „úri-nemzeti”, „nép-nemzeti”, polgári-államtársadalmi” a könyv adósunk marad, s fogadjuk el „munkahipotézisként”, hogy Pozsgay Imre valamennyi újonnan szerveződő politikai erőn kívül rekedt. Vagy úgy, hogy azok (az úriak, a polgáriak) eleve szemben álltak vele, vagy úgy, hogy — a polgáriak által manipulált úriak sugalmazását követve - hátat fordítottak neki (nép-nemzetiek). Egyszóval az egyik oldalon állt a magányos Pozsgay (hiszen lélekben, szándékaiban már nem tartozott az állampárthoz!), a másikon az új pártpolitikai színpad összes szereplője. Ha arra a példátlan népszerűségre gondolunk, amit a rendszerváltozás előtt 2-3 évvel élvezett, nem könnyű megérteni ezt a végletes elmagányosodást. Különösen akkor nem, ha egyetlen tényezőben: a Pozsgayval szemben álló erők összefogásában keressük a magyarázatot. Márpedig a rejtvény megoldásaként ajánlott megállapítás - Bogár oknyomozásának eredményét összegező mondat - ezt teszi. íme: „Az úri társadalom reprezentánsai 1989 folyamán túlsúlyra jutva, sikerrel akadályozták meg az egypártba zárt népnemzet és a külső térben alávetett nép-nemzet Pozsgay szervezte szövetségét, és ezzel a globális peremtársadalmi komprádor uralkodó elit alternatívájának a felépítését.” (347.) Nos, Pozsgaynak és riválisainak az erőviszonya valóban drámaian megváltozott 1989 őszén, ő maga azonban ennek a változásnak nem csupán szenvedő alanya volt. Legerősebb potenciális szövetségesét, a pártok népszerűségi listáját akkor magasan vezető MDF-et tudniillik nem „az úri társadalom reprezentánsai” szervezték ki alóla, hanem - éppen ellenkezőleg a Bogár által „úri reprezentánsnak” nevezett Antall József csak akkor és azért kerülhetett az ellenzéki párt elnöki székébe, amikor és amiért a „Pozsgay-vonal” vesztesen távozott az állampárt utolsó, októberben megtartott kongresszusáról. Ha ugyanis ő nyeri meg saját pártján belül a csatát, és saját programjához tudja igazítani az utódpárt profilját, minden ellenfelét „leiskolázhatta” volna erős szövetségben azzal az MDF-fel, amelynek a vezetésében akkor még a személye iránt elkötelezett s egy általa vezetett reménybeli szociáldemokrata párttal koalícióra készülő „nép-nemzeti” irány dominanciája érvényesült. Nem Antall József „diktálta” magát a „harmadik-utas”, külpolitikai semlegességet és népnemzeti társadalomépítést hirdető párt élére, hanem a Pozsgayval egyszersmind külső támaszát is elveszítő, a forró kelet-európai ősz miatt történelmi optimizmusában is meggyengülő, a szabad demokraták kíméletlen hecckampányára ügyetlen, saját tekintélyét romboló taktikával válaszoló mozgalom nép52