Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Bogár László: "Hálózatok" világuralma avagy globális háborúk rejtett dimenziói a XXI. század első évtizedeiben

„rendszerváltás rendszerének” az összeomlása. E folyamat főbb összefüggéseit Magyarország példáján igyekszünk részletesen szemléltetni.

NEGYEDIK TÉTEL AVAGY A „MAGYAR BETEG"

Azt a történelmi válságot, amit a magyar társadalom most átél, négy „lét-rétegben” próbáljuk ábrázolni.

Amit a felszínhez legközelebb eső rétegben mindnyájan átélhetünk, az a közbeszéd válsága, az elemi szintű társadalmi kommunikáció szétesése. Talán a „verbális polgárháború” kifejezés illik leginkább arra az egyre hisztérikusabb küzdelemre, amelyet a mind zavarosabbá váló „narratívák” vívnak egymással. A pszichológia romboló konfliktusnak, a játékelmélet negatív végösszegű játszmának nevezi az ilyen helyzeteket. Fő jellemzője, hogy mindenki veszít, sőt mindenki tudja is már, hogy mindenki veszít, de már nincs kiszállás a destruktív örvénylésből. Mivel mindennek az átélése súlyos kognitív disszonanciát okozna, ezt elkerülendő a szereplőkben eluralkodik egy igen veszélyesen patologikus logika, miszerint, ha én nagyobb kárt tudok okozni a másiknak, mint ő nekem, akkor az, számomra „nyereség”. Régóta tudjuk, hogy egy közösség önmaga által való elpusztításának ez a legbiztosabb módja. Nehéz ma már pontosan beazonosítani, hogy mikor és hogyan kezdődött mindez, hisz valamennyi szereplő szerint a „másik” a felelős, hisz „ő kezdte”. Az elemzés végén még visszatérünk erre a kérdésre, amikor a 2006. őszi „sajnálatos események” feldolgozása során a válságrétegek áttekintése alapján teszünk kísérletet a „hazugság” mint központi toposz szerkezeti elemzésére. Most elöljáróban csak azt a munkahipotézist kockáztatjuk meg, hogy egy olyan globális birodalmi alávetettségben létező „lokalitás”, mint Magyarország, a politizációs rendszerben a hazugság eleve strukturálisan kódolva van. Ez azt jelenti, hogy a saját lo- kalitásuk stratégiai érdektörekvései („lét-érdekei”!) és a birodalmi diktátumok kényszerítő hatalmi mechanizmusai közé szorult elitek lételeme a hazugság (a „színlelés”, ha így jobban tetszik). Az adott lokalitás hosszú tárai érdekeiből kiindulva azonban nagyon nem mindegy, hogy a „hazugság” inkább a lokalitás érdekeinek jobb érvényesítése érdekében irányul a birodalom ellen vagy fordítva, a birodalom „komfortos” kiszolgálása érdekében irántad a saját lokalitá- sának létérdekei ellen. A verbális polgárháború mai állapotában azonban mindennek a nyílt diskurzusban való megjelenítése egyelőre lehetetlennek látszik.

Maga a közbeszéd válsága csupán a válság-tér felszíni rétege, de önmagában is képes arra, hogy kizárjon minden olyan válságkezelő mechanizmust, amely esélyt adhatna a krízisből való kikeveredésre.

A válság második rétege maga a „rendszer-válság”, a „rendszerváltás rendszerének” a válsága. Már önmagában az is árulkodó jel, hogy mindezt csak ilyen bonyolultan lehet kifejezni, hogy „a rendszerváltás rendszere”. Arról árulkodik, hogy a rendszerváltási mitológia legyártóink az elmúlt húsz év során még egy soványka kis „-izmusra” sem futotta az erejükből, szemben az előző rendszerrel, amely büszkén „szocializmusnak” nevezte önmagát, noha

21