Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Pais-Horváth Szilvia: A szőlőben mindig lehet örömet találni - a Vajda-pincében Kissomlyón
EGY SZÁZÖTVEN ÉVES HEGYKÖZSÉGI JEGYZŐKÖNYVBŐL SZEMEZGETÜNK Lajos bácsi legféltettebb kincse egy 1850-ből való hegyközségi jegyzőkönyv, amelyet itt a hegyen gondosan őriz, és amit a kedvünkért újra fellapoz „Amikor 1948-ban megszüntették a hegyközségeket, édesapám volt a hegyközségi jegyző. Minden iratot elvittek, ezt is nézegették, de ez nem kellett senkinek, én meg elrejtettem. ” A jegyzőkönyvben a hegyközségi beiktatások szerepelnek egészen 1919- ig: „ A régi időkben, ha valaki vett a hegyközségben eg' területet, akkor oda kellett járulnia az elöljáróság elé, két taggal és eg' tanúval, akik beajánlották, bog rendes ember, fel lehet venni a hegközségbe. Csak eztán iktatták be, és válhatott szőlősgazdává. ” Lajos bácsinak azért is volt különösen érdekes áttanulmányozni a jegyzőkönyveket, mert megismerte belőle, a „magyar Sappho”-ként emlegetett kemenesaljai írónő, Dukai Takács Judit pincéjének történetét: írA legnagobb pince volt. Az írónő apja megyei főjegző volt, ő adta el a pincét. 1913-ban megvette eg jánosházi zsidó, aztán ő is eladta, ’19-ben a köcski Berzsenyi család vásárolta meg. A családnak azonban semmi köze nem volt a költőhöz, mégis olyan jól keveredtek ki belőle, hog a pincének Berzsenyi lett a neve __Ok is kihalnak, nincs utód, n incs aki továbbvinné ezt a történelmi pincét. ” Vendéglátónk fia jó pár éve gépesítette már a szőlőhegyet, vett kistraktort, permetezőgépet, kivágott sorokat, hogy a traktor könnyebben mozogjon. Az ötszáz ölnyi területen 6-7 hektoliter bor terem eg)? évben. A prések is sokat változtak, Lajos bácsi gyerekkorában még zsákban tiporták a szőlőt. Maradt viszont a fahordós érlelés, egyedül a megkezdett hordót töltik át korszerű kóracél vagy műanyag tartályba, ahol fogyás közben sem érintkezik levegővel. 1982-ben villamosították a hegyet, nem hivatalosan ment, most a tervezés árát sem lehetne kigazdálkodni. Előtte gyertyával világítottak. Víz nincs a hegyen: a bazalt miatt fent nem is lehetne kutat ásni. Összegyűjtik az esővizet, azt osztják be, azzal permeteznek. Emellett a fia hordókban szállítja a munkákhoz a friss vizet a faluból. A hegyen még egy-két helyen van tőkés művelés is, ám lassan mindenki áttér a „lugasosra”. Lajos bácsi 1972-ben alakította át a szőlőjét, amikor a fia megnősült, előtte még itt is gyalogszőlő volt: „Balatonaligán láttam, hog íg telepítették az ilj ültetvényt. Csak eg vesszőt hágták meg a metszéskor. Néhány évvel később is arra jártam, megálltam, láttam, hog jobban terem. A tőke minden ereje arra a hosszú vesszőre ment. ...az öreg szőlőket és a régi galogtőkéket mind kivágtuk, újakat ültettem, lg tértem át a kordonra. ” Az ezredforduló környékén itt a Kissomlyón is az egész hegy belepusztult a filoxérába. Lajos Bácsi emlékezete szerint a vész után a noha és az Elvira lettek a fő fajták. A régi világban 60-70 éves szőlők is akadtak, de már másként van. Édesapja, amikor 1923-ban Borgátára került, akkor vette át ennek a szőlőnek a művelését. Megtanult oltani: a nohába oltott ezerjót. Lajos bácsi hegyén pár éve még volt egy ilyen tőke. Aztán később mások is megtanultak oltani. Minden gazdának volt 5-6 olyan tőkéje, amelyet direkt az oltásokhoz 71
