Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Gellai Ildikó: Dionüszosz, a hordólakó - beszélgetés Jagodics Tamással
GELLAI ILDIKÓ Dionüszosz, a hordólakó - beszélgetés lagodics Tamással Csak a határ felé, aztán az uszodánál ne a városba menjen, hanem jobbra, és jöjjön fel a hegyre, egyenesen az elágazásig, addig az új házig, oda majd lemegyek magáért. Autóban ülök, rekkenő hőség, türelmetlen emberek. Odatalálok az új házhoz. Az első autóból öltönyösök integetnek, mögöttük egy dzsip fékez - bajuszos ember köszönt mosolyogva: Jagodics Tamás vagyok. Rövidnadrág, póló, szandál, a lába bekötve. Kérdezem, mi történt. Az én hibám. Nem takarítottam ki rendesen az ereszcsatornát, a víz befolyt a pincébe, és megcsúsztam, a lépcsőn, amikor a fiaimnak akartam felhozni eg’ kis bort. Amíg felérünk a szőlőhöz, meséli, hogy a hivataltól voltak az öltönyösök. Ellenőrizni jöttek a még parlagon lévő két hektárt, megfelel-e a következő uniós pályázat feltételeinek. Megfelelt, de nincs ebben semmi meglepő, jó gazda háza táján vagyunk. ’93-ban kaptam vissza a területet kárpótlásban. Addig a téeszé volt, gabonát termeltek rajta. Itt valamikor katonai magasles állt, annak az alapjaira épült a ház. Ha kilépek azon a kiskapun, az már Ausztria - árul el ezzel a mondattal mindent a múltról. Mindig is tudtam, hog> ez a Bonnonostori-dűlő ideális terület egy borásznak, jó a tengerszint feletti magassága, a tájolása, a széljárás, minden, íg hát belevágtam. Akkor is volt pályázati lehetőség, de amellett az összes megtakarított pénzem befektettem. '98-ban telepítettem az elsőkéthektáros szőlőmet, de négi évbe telt, mire termőre fordult. Valójában öt éve vágok borász, addig csak szőlész voltam. Időközben elvégeztem a szakmai tanfolyamokat, előtte csak annyi 45
