Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Mórotz Eszter: Az ember, aki nagyurat szolgál
érzetet ad a bíborkadarka. A burgundi nem túlzottan tömény, de karakteres bor, megvan a „gerince”: gazdag tanninokban. A kékfrankosom pedig markáns, savas, férfias ital. Figyelek arra, hogy különbözzenek egymástól a boraim, szeretnék a fogyasztó kedvében járni. Amit a legfontosabbnak tartok: a gyümölcsösség és frissesség. Nekünk ugyanis nincsenek idős boraink, egy év alatt eladjuk a termést. Én egyébként a lágyabb, selymesebb, könnyedebb borokat kedvelem, amiből nem „lóg ki” annyira a csersav. Az olyant, amiből jól esik még egy pohárral inni. Egyébként meg — jegyzi meg halkan - nem is szeret bort inni. Bevallása szerint sosem jut eszébe, hogy egymagában leüljön egy pohár bor mellé, legfeljebb a forró nyári napokon egy-egy hosszúlépés erejéig. De a bort kóstolgatni, boncolgatni, elemezni és beszélgetni róla egy asztaltársaságban, az már kedves.- Lehet, hogy változom majd az öregséggel, talán eljön az idő, amikor csak úgy magamnak is töltök egy pohárral. Apám például sosem ment ki a hegyre bor nélkül. Hajnaltól késő estig dolgozott ott, és közben mindennap megivott egy literrel. Lehet, hogy ez a hosszú élet titka? Az öreg mester egyébként szívesen issza fia borát is, de dicséretben meglehetősen fukar. „Meg lehet inni” - mondja, és ez nagy elismerés. Az apai szó és a fogyasztók hűsége természetesen a legfontosabb Láng József számára. Pedig büszkélkedhetne aranyérmekkel is, de nem teszi. Egy versenyen megméretni a bort izgalmas dolog, de mint mondja, erre is inkább a neve kötelezi. S mint olyan, aki maga is többször zsűrizett, már tudja, hogy a döntés végül is valahogy mindig szubjektív. Az igazi mérce a vásárló. A fogyasztó megbecsülése. Ok egymásnak adják a kilincset a Láng-portán. Jövet-menet is találkozom velük, úgy tűnik, Lángék forgalmát még a 40 fokos hőség sem zavarja. Idilli kép: a vásárló mosolyogva beköszön, a középső lány udvariasan üdvözli, és siet kiszolgálni. Előkerülnek a flaskák, mérik a bort, közben vidáman beszélgetnek. Aztán mindenki siet haza. Tőlem jóféle blauburgerrel búcsúzik vendéglátóm. Várja már idős édesapja, aztán meg a szőlője. Mert nincs nap nélküle. A gyümölcsös, könnyű bor koronát tesz a nap végére. A gömbölyded, öblös pohárban - mert vöröshöz csak az illik - forgatjuk, szagoljuk, kóstoljuk. Es az ízek orgiája a Láng-pince falára akasztott bor-LIiszekegy mondatát juttatja eszünkbe: „Hiszünk egv pohár bor egészségében, Bajaink elfcledésében és az örök borivásbán. Amen” 44
