Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Bene Zoltán: Búza tér, 1956
BENE ZOLTÁN Búza tér, 1956 A mentőautó befordult a térre, s ott rögvest le is fékezett hirtelen. A két asz- szony nagyot sóhajtott, a sofőr elfojtott egy káromkodást.- Mi a fene van? - mordult az orvos.- Nem tudunk átmenni a téren - szólt hátra a mentőápoló a sofőr melletti ülésből.- Mert? - kérdezte ingerülten az orvos.- Tele van - felelte csöndesen a fiatalember.- Rohadt sokan vannak, doki - recsegte a sofőr is. - Megpróbálok a szélén ellavírozni, de ne várjanak tőlem csodát! A doktor előrehajolt, kikémlelt a szélvédőn. A téren rengeteg ember állt. Lyukas zászlók lobogtak a fejük fölött, minden arc a szemközti épület felé fordult. Az épület ablakaiban akkor jelentek meg a géppisztolycsövek, amikor az orvos odapillantott.- Nyugodjanak meg - fordult vissza a két asszonyhoz. - Valahogy bejutunk a kórházba! A mentő utasai - a méhen kívüli terhességgel kórházba szállítandó ifjú asz- szony és zord tekintetű kísérője: az anyja - nem válaszoltak. Közelebb húzódtak egymáshoz, az anya átölelte lánya vállait. Hallották, ahogy résnyire nyílik az első ajtó. Tagolatlan szavak, értelmetlen mondatfoszlányok, kiáltozás, ritmikus skandálás érthetetlen masszája siklott közéjük. A két nő még jobban egymáshoz simult, az orvos idegesen cigarettára gyújtott.- Elnézést - mormolta, a füstöt előre, a sofőr orra alá fújta, igyekezve megóvni a nőket a büdösségtől. Újra csukódott az ajtó, a kiáltozás, skandálás morajjá csitult megint.- Azt követelik, engedjék szabadon az egyetemistákat - tudósított a kölyökképű mentőápoló izgatottan.- Ennyien? - vonta fel a szemöldökét rosszallóan az orvos. - Próbáljunk elosonni a szélen!- Ha az csak úgy menne! - szűrte a fogai közt a sofőr, ő is cigarettát kotort elő, a szájába dugta, meggyújtotta. Miközben leszívta tüdejébe a füstöt, óvatosan rálépett gázpedálra. Húsz métert csúszhattak előre, amikor elhangzott a sortűz. Nem tartott tovább egy percnél. A sofőr reflexszerűen beletaposott a fékbe, a mentőautó azonnal megállt. A fiatalember és a sofőr a műszerfal mögé buktak, az orvos lerántotta a nőket a padlóra. Csattogtak a golyók a kövön és a házfalakon, kelepeitek a géppisztolyok. Aztán hirtelen csönd lett. Olyan, mint amikor lekapcsolnak egy ordító rádiót egy sötét szobában.- Minden rendben? - emelte fel a fejét az orvos, s mivel látta, hogy az utasoknak az ijedtségen kívül nem történt baja, kinyitotta az ajtót.- Segítsenek! - szólt a mentőautó elejébe. - Hozzák a hordágyat! 56
