Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Bene Zoltán: Búza tér, 1956
A sofőr és a mentőápoló előbújtak a járműből. A téren emberek feküdtek szanaszét, akár a dobozból kihulló gyufaszálak. Aki tudott, lassan feltápász- kodott, aki feltápászkodott, először végigtekintett magán, majd értetlenül nézett maga köré. Aki körülnézett, vagy visszahajolt, hogy a fekvőket vizsgálja, élnek-e, halnak-e, vagy észvesztve futni kezdett. Az orvos sorra járta a földön fekvőket, megtapogatta őket, felemelte a fejüket, és utasította a mögötte haladó sofőrt és az ápolót, melyiket rakják be az autóba. A tejfölösszájú ápoló egyszer csak, lehajolván egy sebesülthöz, mozdulatlanná dermedt: a falujából való öregember feküdt a kövön egy jajgató sérült közelében. Három házzal odébb laknak, mint az anyja. Az öreg szeme nyitva volt, a szája tátva, a mellkasán ökölnyi nyílás látszott, az ápoló érezte, ahogy gyomra a torkába nyomul. Addig egészen jól viselte a látványt - igaz volt már némi rutinja vérben és sebekben.- Meghalt - motyogta az ápoló.- Emeld! - szólt hátra a sofőr. - Mi van, bazmeg? Emeld már!- Ismertem azt az embert - dünnyögte a fiú, miközben megmarkolta a hordágyat, és nagy, mély lélegzeteket vett, hogy a gyomra csillapodjék.- Mindegyiket ismeri valaki - emelte a fiatalemberre a tekintetét a kiteke- redett testek között guggoló doktor, s egy pillanatra megállapodott az arcán.- Haladjanak! - tette hozzá kisvártatva. A mentőautó gyorsan megtelt sebesültekkel. A két asszony a sarokba húzódott, helyet szorítottak az újaknak. Az orvos is beszállt, megállapította, hogy többen nem férnek be, aztán élesen, parancsolón előrerikkantott az ápolónak:-Jöjjön hátra!- Maga meg induljon, ahogy bezártuk az ajtót! - adta ki az utasítást a sofőrnek. A fiatalember hátramászott, az orvos a két asszony mellé, egy hozzá hasonló korú ifjúhoz rendelte:- Szorítsa! - mutatott a sebesült nyakán az átvérzett ingre. Az ápoló leült, remegő kézzel nyúlt a nyomókötésnek használt inghez. Kicserepesedett a szája, érezte, ahogy a gyomra újra rakoncátlankodni kezd.- A nyakán szakította el az eret a lövedék - magyarázta az orvos. - Szorítsa rendesen! Az egyetemre akar bejutni majd, nem? A kocsi lendületet vett, és elindult. Az ápoló bólogatott, és próbált erőt venni magán. Az ölében fekvő sebesült kinyitotta a szemét. Nem látta a mentőápolót, csak a méhen kívüli terhesség miatt kórházba igyekvő, ijedten kuporgó fiatalasszonyt.- Érzem, ahogy elfolyik a vérem - mondta halkan, vékony hangon.- Nem fog! - ellenkezett a mentőápoló. - Elszorítom...- Elszorítja - mosolyodon el a sebesült. Valaki a kocsi belsejében felnyögött, mások csitították.- Kisasszony - szólalt meg újra a nyakon lőtt férfi. A fiatal nő zavartan fészkelődött.- Mit akar a lányomtól? - kérdezte fáradtan, nyersen az anya.- Megkérhetném, kisasszony - folytatta a sebesült, mintha nem is hallotta volna az idősödő asszony kérdését -, megkérhetném, hogy fogja a kezem? 57
