Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (4. befejező rész)
levegője van - írja egy régebben élt, magas tisztű egyházi személy hegyemről, meglehetős szónoki találékonysággal mert telepe volt annak az antidialek- tikus szellemnek, mely ütközött az arisztoteleszi előnyomulással s ugyanakkor szent berke volt a XII. századbeli misztikának, mely a szeretet fölényét hirdette ész és tudás fölött. Ez a testvérpár, vagyis a még meg nem bolygatott realizmusnak s a misztikának szelleme járta itt karonfogva a hegyet s völgyeit, s beszélt franciául s latinul a bükkfákkal és tölgyekkel; vonzotta a hegy barlangjaiba a remete pálosokat, s valamiféle fehér mágiával riasztotta vissza a még pogány erdők haramiáit s pásztorait. Mennyire új, csodás világnak színhelye volt akkor a Pilis hegye s az erdős háromszög, melynek Buda, Esztergom, Visegrád mindmegannyira védvára” - jegyzi ez a személy szenvedélyes soraiban, s analitikus vallomásához hozzáfűzi a kedvemre való mondatot: „Nekem a Pilis szent hegy, s szívesen merülök el beszédes s megigéző csendjébe.” E megigéző csendbe vonultam emlékeimmel; a tornyos-hegyi „világi” rendházba, melyet a két kezemmel kezdtem építeni a hegy délkeleti oldalában; hogy távol legyek mind természettől, mind civilizációtól. Ha elfoglalom helyem a tűzhely mellé helyezett kőzsámolyon, a keskeny toronyablakon át látom a napot felkelni; a hosszú fénylándzsa februárban és októberben, Buda és Salamon napján a keskeny résen át a tűzhely kőlapjának középpontjára tűz. Aligha létezik nagyobb szentség és serkentőbb látomás, mint mikor életünk és eszmélkedésünk terét az élő fény szabja meg a maga eleven mozgásaival! Két napja, alkonyatkor jött az az ember. Sárga dossziét hozott; a hátizsákjából vette elő, asztalomra tette, evett és elment. Kézzel írt ákombákom betűket, gépiratos feljegyzéseket hozott a dossziéban; szögletes volt az arca, amikor azt állította, hogy fontos lesz számomra ez a küldemény. Nem tudom, hogy került hozzá az írás. Nem tudom, ki tudhatott ennyit is rólunk. Ki lehet a rejtélyes kéz? Talán egy azok közül, akiket mostanában „kalóznak” neveznek? Érteni próbálom, ki rakta össze a történetünket öt számozott fejezetben. (Mesterien összerakta! Még hiátusait is érteni vélem; nem hogy miért éppen ezt az öt epizódot, részecskét fűzte történetem - történetünk? hisz legalább oly mértékben kell beleértenem Ágnes és Lakat alakját, mint a magamét! - fonalára... Realizmussal keveredő phantasiái legalább is határozott irányba mutatnak... Tornyos-hegyi rezidenciám irányába, vélem ma. S persze ebben az ítéletben is benne rejlik világtapasztalatom, valamint a finoman gyarapodó tapasztalatokon alapuló konzekvenciák esetlegessége... Leginkább egy apróság kavar fel. Tán nem is érted, miért. Első emlékem: deszkapadlón, a könyvespolc aljában fekszem, az alsó polc nyomja a vállam, és a padló hideg. Ezzel a képpel nyílik meg történetem öt epizódra kerekített menete; az utolsó pedig: megint a földön! ám ez alkalommal legyes-mintás kockakövön fekszem, kint a lépcsőfordulóban... Az első: öntudatlanságomból emelkedek ki; s a második? mintha oda zuhannék vissza megint... Elnyúldsaim története tehát?! Jelképes ez? Az öt fejezetecske közül viszont, sejtheted, legfelkavaróbb a negyedik. Ágnes alakja helyet kap emlékeimben - habkő szobor, csipkés22
