Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Békés Márton: A jobboldal és a konzervativizmus
volt talán az egyetlen olyan eseménysorozat, amikor aktív jobboldali lépésekre került sor, de ne feledjük, hogy ez is azután jött létre, hogy Furet-vel szólva a régi rend előbb meghalt, majd hulláján győzelmet ült a senki által nem választott „demokratikus” Nemzeti Tanács, majd annak képviselői puccsal átjátszottak a hatalmat a vörösöknek. Az ellenforradalom azonban szintén olyan rendszert szült, amelyre igaz volt a legendás Bourbon-memória. Nem csoda, ha az ellenforradalmat őszintén támogató oly eltérő személyiségek, mint Pro- hászka vagy Szabó Dezső és Szekfű Gyula kiábrándult a reformtalanságból. 1945 után pedig a magyar jobboldalnak folytatnia kellett a mindenkori konzervatív oldal politikai cselekvését: hol a hagyományos királyság államformáját kellett megvédeni (Slachta Margit), hol az egyházat (Mindszenty), hol pedig a szélsőbaloldal nemtelen támadásaira és jogtiprásaira kellett reagálnia (Pfeiffer Zoltán). Ha a mai állapotainkat nézzük, akkor a majd’ félévszázados szélsőbaloldali uralom terminológiája és az azóta minden fronton előretört neoliberális erők tematizációja tartja fogva a honi konzervativizmust. Lássuk be, hogy a magyar jobboldal máig nem heverte ki a kommunista uralmat, és ma sem tud igazán lábra állni. Lánczi András pontos megállapítását idézve: „A magyar konzervatív gondolkodás intézményes és eszmei gyökereit a kommunista időszak alatt kitépték, s az emlékét a feledés fátylával borították le. Magyarországon ez- idáig nem volt és nem is lehetett autentikus konzervatív gondolkodás és mozgalom”A A jobboldal itthon is és másutt is abban a helyzetben van és volt — de reméljük a jövő útja nem ez lesz -, hogy a baloldal által feltett kérdésekre kellett válaszolnia, amely választ azonban soha nem fogadták el. A jobboldalt és kulturális szinten a konzervativizmust „a diskurzus uralkodó univerzumán kívül helyezték el” (Molnár Tamás). Eközben a témákat feldobó és a haladás szükségességéről az általa irányított közvéleményt meggyőző baloldal átalakítja a politikai és kulturális fogalmakat is. így lesz minden haladás jó és minden maradás rossz, függetlenül annak tartalmától. Amíg a jobboldal hatalmon van, általános helyzet, hogy elhanyagolja szellemi öntudatát, ami egyrészt intellektuális lustaságából fakad, másrészt pedig abból a konzervatív meggyőződésből, hogy neki van igaza, és annak megkérdőjelezése nem értelmes dolog... Viszont jobboldali uralmi közegben is vidáman folyik az ellenlegitimáció kifejtése és a baloldali alternatívák népszerűsítése; népszuverenitás 1789 előtt, posztmodernitás ma. A baloldal mindenkori ereje, hogy a tömeg kegyét keresi, és a hatalom megszerzése érdekében mozgósítani képes, s ha ezt erőszakosan teszi, azt nevezzük forradalomnak: „Ha az átmenet a durva erőszak útján valósul meg, akkor forradalomnak, ha viszont törvényes ííton megy végben, akkor a reform jegyét viseli”. - írja Metternich.”' A jobboldal, mivel jó esetben gondolkodásának alaprétege és ősélménye a konzervativizmus, ezért nem tömegelvű, hanem a számok helyett a minőséget keresi, végső soron elitista, elvonulva gondolkodik, és belső szenvedésre hajlamos a döntés terhe alatt.10 Ennek a „jobboldali lelkiállapotnak” jó kifejezést adnak Metternich szavai, s egyszersmind kiválóan demonstrálják a jobboldali politikus stílusát, életérzését és gyakori sikertelenségének okát is: „Szerencsémre képes vagyok egyedül maradni az emberek között, minél nagyobb a tömeg, annál inkább tudatában vagyok elkülönülésemnek”A 92
