Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Sarusi Mihály: Fűzfő angyala

náktól, Magdi vértanúhalála a bizonyság rá. A földalatti óvóhelyhez érkező két szovjet katona egyike erőszakoskodni kezdett Magdával, mire a fiatal lány védekezni próbált és elfutott. A „felszabadító indulatában” megsértett, földühö- dött fegyveres több lövéssel agyonlőtte Magdát, aki az udvarán adta át lelkét a Teremtőnek. Utolsó szavai rákerültek a bronz mellszobor márvány talapzatára: „Uram, Királyom! Végy magadhoz”. A Lesenyei Márta Munkácsy-díjas szobrászművész által alkotott mű márvány talapzatán, Magda vértanúhalálát érzékeltetve, golyó ütötte sebek - lövéssorozat okozta nyomok - láthatóak.

A litéri sírkertben ennyi áll a márványkereszten: „BODI MARIA MAGDOLNA 1921-1945. BOLDOGOK A TISZTA SZÍVŰEK, ŐK MEGLÁTJÁK ISTENT.

Magda testvérének a leánya, Bódi Mária (Kovács Elemérnéként) Almádiban él. Az unokahúg (született 1947-ben) így emlékezik mindarra, amit a családban hallott.

Galambos Miklós (szombathelyi) apát a veszprémi börtönben hallott Magdáról. Eljött hozzánk, nagyon sokat beszélgetett nagyapámmal, nagyanyámmal. 0 írta meg a nagynéném életrajzát „ Ketten egy cél felé” címen, „Szent Goretti Mária és Bódi Magdi útja” volt az alcíme. Az első' rész Szent Goretti Mária életútját írja le, akkoriban avatták szentté, amikor a könyv elkészült, öt a szomszéd fiú ölte meg. Goretti Máriának több kistestvére volt, sokat segített a szüleinek. A fiú meg akarta erőszakolni, védekezett, és erre megölte. O parasztlány, nagynéném munkáslány, ezért párosította őket. A kézirat kétharmada Szent Goretti Máriáról szól, tele fényképpel.

Nagymamám 1970-ben halt meg, nagyapám 1959/60-ban, amikor hetedikes voltam. Az első unoka lettem, naponta nagymamáéknál voltam. Litéren nőttem föl, apám, Bódi Gyula 1980-ban halt meg, 2002-ben édesanyám. Reménykedett, hogy megéri Magdi boldoggá avatását.

Ezt a könyvet akai~ták Veszprémből a püspökségről fölterjeszteni. A többi példány megsemmisült, csak a mienk maradt meg. 1969-ben az édesanyámtól kaptam, ugyanúgy eldugtam! Amikor Temesi atya könyvét (P. Temesi Ferenc: Tanúságtétel liliommal, vérrel - egy gyári munkáslány élete és vértanúsága, Bp.1997.) a kilencvenes években megláttam a templomban, jutott eszembe, hogy jaj Istenem, nekem ez megvan! Fölajánlottam a katolikus kiadónak, de azt mondták, túl vastag, inkább a rövidet adják ki. A gépelt oldalakból álló könyv most Szécsi plébános úrnál van.

Temesi atya csoda-leírást várt az emberektől (hogy alátámaszthassák a boldoggá avatási kezdeményezés jogosságát). Engem is többször ért csoda! Ötéves voltam, amikor hirtelen megnyúltam, szemtengelyferdülést kaptam, nagyon rosszul láttam. Szemüveget kaptam, édesanyám Pestre vitt, ahol a főorvos asszony azt mondta: nem mütik, mert elnövöm. Ha nem, akkor műtik. Fejlődési rendellenesség volt. A veszprémi Lovassy Gimnázium negyedikese voltam, mindenki tudta, hog’ megműtenek, de én szorgalmasan imádkoztam. Egyszer csak érzem, furcsán húz a szemem. Levettem a szemüveget, jó! Meggyógyultam! Égik napról a másikra. Ennek tudom be, hog 0 segített nekem.

Édesapám orosz hadifogságban volt, 1945-ben Budán fogták el. Nagybátyám, Bódi János angol fogságban. Amikor a nagynéném meghalt, fogságban voltak. Hánnan a családból a legközelebbi hozzátartozók közül: egyiküket lelövik, másik kettőfogságban.

84