Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Brassai Zoltán: A történelem
BRASSAI ZOLTÁN A történelem Mikor is találkozott a Naplóíró a történelemmel? Találkozott-e valaha? Ezt kérdezem magamtól, miközben végigtekintem mindazt, amit ő az életének hitt, talán még most is annak tart. Furcsa gondolat, hogy regényt akarok írni róla, ha ugyan ez regény lesz, amit éppen az ő gépén kopogok, az általa elhelyezett sablonokat, szoftvereket használva, azokkal küszködve, hiszen kijelenthetem, igazán nem értett a számítógéphez. De nem gondolom helyesnek megváltoztatni, mintha ez is hozzátartozna a korhoz, melyet a segítségével meg akarok jeleníteni, és persze ezek az ő programjai, valamik az egyéniségéből. Csak úgy lehet érzékletes a rajz, ha valahol benne marad a kezének az érintése. Ha ugyan e készülő rajz érzékletes lesz egyáltalán. Ugyanis a Naplóíró még gyerek volt, hétéves kisgyerek, mikor az ada- tokkal-eseményekkel megjeleníthető történelem beleavatkozott az életébe. Igaz, aprócska dolgok érték már korábban is. A kisváros, amelyben lakott, egészen közel, mintegy kilenc kilométerre esett a szomszédos imperialista nagyhatalom, Ausztria keleti szegélyétől, így rettenetes erőkkel kellett óvni az ország és a kisváros biztonságát, ebben pedig hazánk hős vezetője, az aranytojást tojó tyúk avatott védője nem ismert tréfát. A kisvárosban három rendőregység, határőrcsapat, ávó és emellett még egy nagyobb szovjet egység is állomásozott, így Naplóírónk egész családjával együtt biztonságban érezhette magát, már ami a nyugati mesterkedéseket illeti. Egyébként a fentebb említett erők sokat tettek azért, hogy a városka népét megvédjék önmagától is, éberen vigyázták a lakosok mozdulatait, sőt gondolatait úgyszintén. Ha például valaki, jelen esetben a Naplóíró apja, nem tudta befizetni a békekölcsönnek nevezett, erősen zsarolás jellegű sápot, mivel példának okáért tél közeledtével egy lódenkabátot szeretett volna venni ötéves fiának, hogy meg ne vegye az Isten hidege (ez már az Isten nevezetű reakciós, egyébként nem létező lény miatt eleve gyanús volt), akkor felütötte fejét az éberség, és a lármafa, azaz az utcákon elhelyezetett, csaknem egész napon át bömbölő hangszórócsapat óránként bemondta, senki ne álljon szóba vele, mivel gyanús, a nép ellensége, rohadt burzsuj, továbbá fasiszta. Az ilyen tanácsokat abban az időben tanácsos volt meghallgatni, ellenkező esetben az ember csakhamar munka nélkül találta magát, utána pedig a börtönben munkakerülés vádjával; egyébként más módja is volt a figyelmeztetésnek a demokráciában, melyben ugyebár nincs demokrácia a demokrácia ellenségeinek, azt pedig, hogy ki a demokrata, a hatalom mondja meg. De maga a kisfiú is szembekerült a demokráciával, bizony, ő is lehetett a nép és a demokrácia ellensége, mégpedig tevőlegesen. Elsős volt a Sztálin téri iskolában, reggel ment a többiekkel, rohangáltak, nevettek, fogócskáztak, és akkor történt valami. Hogy mi, azt ő is csak később tudta meg. Csak annyit érzett, hogy valaki megragadja a vállát, fölnézett, egy szúrós fekete szempárt látott maga fölött, egy kemény arcot, mely szigorúan tekintett rá. Miért tet48
