Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Ablonczy László: "Engem Kruscsev mentett meg"

ellenes kiírásokat nem engedélyezték! Érdekes, az Amerika-ellenes jelszavakat sose tiltották, de a szovjet medve védett állat volt. A Champs-Elysées-n vonultunk a Diadalívhez, amelynek lángját sem gyújthattuk meg, közben két- három társunk szétnyitott néhány szovjetellenes transzparenst, s abban a pillanatban a CRS, a rohamcsapat nekünkesett, és összevissza vertek bennünket. Voltak, akik bemenekültek a kávéházakba, s oda is utánunk vágtattak, törtek- zúztak. Hatalmas tömeg állt a világ egyik legismertebb sugárútján, és döbbent csöndben figyelte az akciót. A lapok és a tévéadások hallgattak a brutális eseményről. Senki nem ütött vissza, csat ütlegeltek a transzparensekért - De Gaulle idejében! Ne felejtsd el, az első államfő ő volt, aki az ’56-os blokádot feloldotta, és meghívta a szovjet pártvezért, Kruscsevet. Ennek alkalmából engem pedig a francia rendőrség letartóztatott...- Hruscsov szelleme Pesten engedett, Párizsban pedig nem eresztett?- így valahogy. 1960-ban kora hajnalban civil ruhások jöttek értem a padlásszobába, és letartóztattak. A XI. kerületi kapitányságra vittek, és tolvajokkal s mindenféle alvilági alakokkal összezárva vártam sorsomra. Aztán elvittek egy gyűjtőbe, ahová egész Franciaországból összeterelték a veszélyes elemeket. Lehettünk magyarok vagy harmincán, legtöbben szabadságharcosok. Mint kiderült, Kruscsev látogatására készülve a KGB és a francia belügyminisztérium egyeztetett, ami azt jelentette, hogy a szovjet titkosrendőrség átadta a nemkívánatos személyek listáját, követelve: a pártvezér látogatásának idejére bennünket zárjanak be. így történt, hogy géppisztolyosok sorfala között az Orly repülőtéren gépre tereltek, és Korzikára szállítottak, s egy hotelben zároltak bennünket. Nem panaszkodhatom, mert nem volt rossz dolgunk; a bennünket őrző CRS-esekkel fürödtünk, futballoztunk, megtanítottuk őket magyar táncra és egy-két énekre is. Egy hónap múltán visszareptettek Párizsba. Igaz, hogy Kruscsev egy hétre jött, így talány, hogy egy hónapig miért üdültettek bennünket. De nehogy azt hidd, hogy a szovjet párttitkárokkal ezzel bevégződött! 1970-ben Brezsnyev érkezését várták, s a civil ruhások ismét megjelentek, és elvittek. Akkor már francia állampolgár voltam és feleségem, Lilliane bődületes botrányt csapott, a sajtóval fenyegetőzött. Végül szíveskedtek eltekinteni az internálástól, két-három magyart ekkor is tartósan lefogtak, engem hazaszállítottak, de elrendelték: a látogatás idején csak a munkahely és a lakásom között közlekedhetek, s folyamatosan ellenőrizték, hogy betartom-e a parancsot.- Feleségedet említetted, Lilliane-t; honfitársaink francia házassága gyakran nem sikerült...- Engem tekints kivételnek! Életem legnehezebb pillanatában találkoztam vele, 1959-ben, amikor összeomlottam. Nagy Imre kivégzése után nyilvánvaló vált előttem, hogy talán sosem térhetek haza, s hatalmas csalódást jelentett, hogy 1959-ben az ENSZ levette a magyar ügyet. Öngyilkos akartam lenni, s ekkor is csoda történt, jött Lilliane! Amit kérdeztél, az igaz, s korábban én is tapasztaltam: amíg flörtöltünk a francia lányokkal, addig nem volt baj, de amint komolyabb kapcsolat körvonalazódott, a szülők megállj!-t parancsoltak. A magyarok java ezért is külföldi lányt vett el, vagy otthonról házasodott. Érthető az elzárkózás, ugyan mit kezdhetnek egy kóbor magyarral a francia

30