Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Ablonczy László: "Engem Kruscsev mentett meg"
- Azóta sokat változott Párizs?- Rengeteget, rá se lehet ismerni. Teljes szabadságban és félelem nélkül éltünk, a suhancvilágot, ami most telepedett ránk, azt el se képzelhettük.- A magyar emigránsok is otthonossá tették a várost?- 1957 januárjában már megismerkedtem velük; a katolikus misszióban Szalay Jeromos és Rezek Román atya nagyszerű lelki és közösségi munkát végzett. A Magyar Hazafiak Bajtársi közössége a Bastille-nál a Zimmer Kávéház emeletén hetenként találkozott. De létrejött a diákszervezet is. Néhány szabadságharcossal pedig megalakítottuk a Magyar Szabadságharcos Szövetség Franciaországi Szervezetét. Fő célunk: a francia törvények keretében küzdeni a magyar szabadságért és ’56 szellemét fenntartani a nyugati világban.- A két szervezet között feszültség nem élezó'dött?- De, s ez érthető is volt, hiszen mi egy új generációként érkeztünk. Ok úgy látták, a Rákosi-rendszer megfertőzött bennünket. Azért vélték így, mert például a földosztást mi jogos szociális intézkedésnek mondtuk. Az az igazság Laci, hogy engem már a kőszegi katonaiskolában felháborított az „alázatosan jelentem!” féle megszólítás vagy a méltóságos és a kegyelmes úrázás. A bajtársi szövetség tagjai a régi világ jellegzetességeit viselték, mi hazaszeret és demokrácia dolgában balosabbra színeződtünk. Szüleim fantasztikus szépen, szélsőségtől mentesen, nyugati szellemben neveltek, sok zsidó barátunk is volt. Hivatkozásként a liberalizmus minősítést soha nem hallottam, mert azt éltük. A katonaiskolában fegyelmet, rendet és bajtársi szellemet tanultunk, „egy mindenkiért, mindenki egyért” gondolatban nevelkedtünk, politizálni nem szabadott volt. Az 1945 után emigrált honfitársaink sok tekintetben elfogultan és érzelmekre hangoltan ítélkeztek a világról és a magyarság helyzetéről, de azért számos területen, kölcsönös tiszteletben, például nemzeti ünnepeket rendezve együttműködtünk. A bajtársi egyesület egyik vezetője Szén József volt, akit sokra becsültem. Szövetségünk a lengyelekkel nagyon jó kapcsolatot ápolt, nekik köszönhetően összejöveteleinket a Villiers metrónál, a Lengyel Házban rendeztük. Még teremdíjat se kellett fizetnünk.- A francia belpolitika jelentett-e megpróbáltatásokat?- 1958 májusában például. Akkor forradalmi állapotok uralkodtak Franciaországban. Óriási volt a kommunista párt hatása, több vörös zászló lengett a városban, mint francia, s a politika és a hadsereg között a helyzet kiéleződött. A katonák úgy vélték, kemény vezető, De Gaulle szükséges az állam megmentésére, és titokban puccsot készítettek elő. A volt magyarországi idegenlégiósok szervezetének nagy tekintélyű vezetője, Péntek Róbert, aki 90 százalékos hadirokkant volt, Kőszegen felettem járt, s bízott bennem, kérte, hogy segítsük De Gaulle hatalomra kerülését. Vállaltam, vállaltuk. Feladatunk az volt, hogy adott jelre a párizsi városháza elfoglalásában vegyünk részt. Önkéntes magyarokat toboroztam, jöttek a szövetségből, s jelentkeztek diákok is. Egy megbeszélt helyen, az Hőtel de Vilié kávéházban május 13-án, késő este összetartásra gyülekeztünk s várakoztunk. A harckocsikat Boulogne-ban már melegítették, hogy Párizst elfoglalják. De az utolsó pillanatban, késő este Coty köztársasági elnök azonnali hatállyal lemondott, és átadta a hatalmat De Gaulle-nak, így a fegyveres puccs elmaradt. 27
