Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Révész József: Az "ördöngös mesterség"

A város vegyes érzelmekkel fogadta a kerékpárosok nyüzsgését. A sétálók gyakran panaszkodtak, hogy a „bicziklisták agyon gazolják ” ó'ket, és „a Rőt felé vezető erdei utakon...a napokban is a kerékkel neki mentek eg)> lánynak”, ezért a városi elöljárókat kérték, hogy intsék rendre a kerékpárosokat. Mások komo­lyabb érvekkel próbálták meggyőzni a biciklistákat, mennyire káros az, amit csinálnak. „A kerékpár kutatói kiderítették, hogy a sok kerékpározás megfosztja az embert attól a tehetségtől, hogy egy keringőt grácziával tánczolhasson végig. Azokat az izmokat, amelyek tánczolás közben mozgásba jönnek a kerékpározás csaknem teljesen megbénítja. A szenvedélyes kerékpáros idővel nem tud a tánczoláshoz megkí­vánt könnyedséggel lábujhegyre állni és a tánclépéseket, a táncztanítók annyira hang­súlyozta kecsesei végrehajtani. ” Azt nem tudni, milyen hatással volt ez a cikk az ifjúságra, és abbahagyta-e valaki emiatt a kerékpározást, de álljon itt egy másik, talán hatásosabb érv: „Egy angol sportláp kiszámította, hogy az emberi test csontjai és izmai összesen ezerkétszázféle mozdulatot képesek végezni. Egy ideges ember, aki bicziklizni tanul, az első leczke alkalmával a bicziklin, a levegőben és végül a földön mind az ezerkétszáz mozdulatot megteszi, nem is számítva a legkom­plikáltabb variácziókat. ” Mai szemmel nézve megmosolyogni valónak tűnnek ezek az írások, tény azonban, hogy a kerékpársport fejlődését nem segítették. A kezdeti lelkesedést követően a KBC és a kőszegi kerékpárosok tevékeny­sége jelentősen csökkent. Nem rendeztek versenyeket, és a kirándulásokról szóló híradások is elmaradtak az újságokból. A sportág helyi hívei Szombat­helyre jártak, ahol rangos országos és nemzetközi versenyeket rendeztek. Az 1895-ös évben egyetlen jelentős versenyen vettek részt kőszegiek, a május 12- én Szombathelyen rendezett országos versenyen Rusa Béla és - mivel ekkor vezették be a tiszti- és altiszti versenyeket - Stepan Henrik őrmester nevezett. Jól érzékelteti a kőszegi bicikli klub helyzetét, hogy az 1895 októberében ren­dezett Sopron-Szombathely közötti országúti versenynek „üdítő állomása” volt, „melyen az ellenőrzést teljesítő kőszegi biczikli klub tagjai foglaltak állást A Az eddiy Kőszemek babérokat szerző Rusa Béla ezen a versenyen - a 30 év alat- tiak kategóriájában - már szombathelyi színekben indult, és nyert 2 óra 31 perces idővel. Kőszegről csak Kőszegi József nevezett, aki a 30 év fölöttiek mezőnyében 3 óra 31 perc alatt szintén elsőként ért célba. Ezt követően a klub egészen 1896 áprilisáig nem hallatott magáról. Az alig húsz tagot számláló kőszegi klub nem tudta felvenni a versenyt Szombat­hellyel, az ország kerékpáros fővárosával. Aki igazán színvonalas eseményt szeretett volna látni, az Szombathelyre ment, és ott a kerékpársport európai élmezőnyével találkozhatott. Kőszeg képtelen volt idecsábítani a szombathe­lyi versenyzőket és a nagyközönség számára érdekes, színvonalas versenyt ren­dezni. Már nem jöttek a sokszor több mint ötvenfős társaságok egy-egy kősze­gi verseny kedvéért, hiszen Szombathelyen csak az 1895-ös évben 1 országos, 1 nemzetközi, 1 Szombathely-Sopron, 2 városi pályabajnokság és 2 országúti versenyt rendeztek. Ezeken olyan versenyzők indultak, mint Rottenbiller Gigi, az 1894-es országos bajnok, továbbá Wiegand Rezső, Swab Béla, de itt volt Lurion Maxime (Bécs) és Szupi Stankó (Zágráb) is. A rendezvények súlyát jól érzékelteti, hogy az augusztus 11-i nemzetközi versenyen az indulók száma megközelítette a 200-at. Ráadásul a szombathelyi versenyeken már profi 89

Next

/
Thumbnails
Contents