Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Révész József: Az "ördöngös mesterség"
kerékpárosok is részt vettek, akiknek meghívásához Kőszegen nemcsak a pénz, de a megfelelő pálya is hiányzott. A kőszegi újságok már a vészharangot kongatták a bicikliklub fölött, amikor Kőszegi József másodszor lépett fel, hogy megmentse a kőszegi kerékpársportot. 1896 áprilisában összehívta a város kerékpárosait, hogy erélyes vezetéssel újraélesszék a klubot. Pár napon belül tisztújító közgyűlést hívtak össze, és a több mint húsz tag elnöknek Németh Imrét, titkárnak Kőszegi Józsefet, míg menetparancsnoknak Floderer Jenőt választotta. A közgyűlés elhatározta, hogy a jövőben havonta rendeznek összejöveteleket és kirándulásokat, egyenruhát készíttetnek, és belépnek az Országos Szövetségbe, valamint házi és klubok közötti versenyeket is rendeznek. Kőszegi József indítványozta, hogy a millenniumi díszkivilágításhoz a bicikliklub lampionos felvonulással járuljon hozzá. A újjászületett klub első versenyét július 2-án rendezte a Kőszeg-Lu- kácsháza közötti úton. A versenyre Szombathelyről, Körmendről, de még Szentgotthárdról is érkeztek vendégek, természetesen kerékpáron. A mintegy ötven főt számláló társaság hangos dudaszóval vonult végig a városon. Azoknak a nézőknek, akik úgy tervezték, hogy vonatra szállva nézik a versenyt, csalódniuk kellett, mert a vonat indulásakor elrajtolt mezőnyt csak Lukácsházán látták legközelebb, ugyanis a mozdonyvezetőt elragadta a hév, és a menetrend szerinti 13 helyett mindössze 7 perc alatt ért Lukácsházára. A több száz néző és a fantasztikus hangulat miatt beiktattak egy rendkívüli, 3 km-es versenyt, amin bárki indulhatott. A versenynap az Ostor csárdában ért véget, majd a kőszegi biciklisták egészen Ludadig kísérték a sporttársakat. Első rendezvényük nagy sikere után a klubélet ismét visszafogottabb lett. Az október 3-án 90