Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Révész József: Az "ördöngös mesterség"

helyezett ideje is jobb volt, mint a vasút menetideje, sőt csak kevéssel maradt el attól, amit ugyanezen távon a modern városi aszfaltozott pályákon tel­jesítettek a versenyzők. A verseny elsődleges célja a figyelem felkeltése volt, hogy a fiatalok körében kedvet ébresszen a kerékpározáshoz. A klubba való belépés egyik mézesmadzagja volt, hogy a tagok egy nap alatt bárkit megtaní­tottak „erre az ördöngós mesterségre". A klub az alapszabályban foglaltakhoz híven kereste és építette kapcsolatait más kerékpáros egyesületekkel. Egyrészt a földrajzi közelség miatt is kézen­fekvő volt, hogy elsősorban a szombathelyi egyesületekkel alakítsanak ki jó sporttársi kapcsolatot. Másrészt, és ez volt a fontosabb, ekkor Szombathely volt az ország kerékpáros fővárosa, így a pezsgő szombathelyi kerékpáros élet jótékony hatással lehetett a kőszegi klub életére is. A szombathelyi Savaria Bicycle Club egyik vezetője, dr. Földessy János 10 éves jubileumi ünnepségén a KBC háromfős küldöttséggel képviseltette magát (Kőszegi József, Freyberger Miklós és Rusa Béla). Természetesen kerékpárral indultak Szombathelyre, Genesen az SBC kilencfős küldöttsége várta őket, majd együtt kerekeztek be Szombathelyre, és az esti ünnepélyen a KBC Földessy Jánost dísztagjává választotta. Jóval messzebbre is elmentek azonban, ha a sportág népszerűsítéséről, a kapcsolatok erősítéséről volt szó. A Pécsi Kerékpár Egye­sület emlékkiadványában, a testvéregyletek között találjuk a Kőszegi Bicycle Clubot és Rusa Bélának a KBC történetét bemutató írását. Annak ellenére, hogy a házi versenyek nagy számú közönséget vonzottak, és népszerűek voltak a tagság körében is, a klubok közötti megmérettetést csak nagyon kevesen vállalták. Ebben az időszakban, 1893-1894-ben, szinte csak Rusa Béla nevét találjuk a különböző kerékpáros versenyek indulói között. 1893. pünkösd vasárnapján a Grazban rendezett nemzetközi versenyen egye­düli magyarként három számban indult, a vendégek versenyén (3000 m), az alacsony kerék- (2000 m) és a térelőnyversenyben (2000 m). Rendszeresen részt vett a Szombathelyen rendezett versenyeken, és 1894-ben a pécsi test­véregyesület által szervezett Budapest-Pécs versenyen is ő képviselte a KBC-t. A klub 1894-ben új vezetőséget választott, elnök Draskovits Imre, titkár Rusa Béla, útnagy Freyberger Miklós lett. A megválasztott elnökség új lendületet adott az eddig sem tétlenkedő kerékpárosoknak. Elsősorban a túrázásra fektették a hangsúlyt, hiszen ekkor Kőszegen még inkább testedző és nem versenysport volt a kerékpározás. A kirándulások, versenyek megszer­vezése az útnagy feladata volt, felelt a klub felszereléséért, azokról leltárt veze­tett, és gondoskodott karbantartásukról. A klub tulajdonát képező eszközöket, kerékpárokat a rendes tagok díjmentesen használhatták, de felelőséggel tartoztak azok épségéért, meglétéért. A tagok hivatalos, a klub által kiállított túrakönyvet kaptak, amelyben a megtett utakat, túrákat vezették. Külön oszlopokba jegyezték fel a dátumot, honnan, hová, hány kilométert tettek meg, ezt aláírták, majd a vezetőség egyik tagja hitelesítette. Kováts Sándor 1894-ben kiállított útikönyve szerint, május-június hónapokban Kőszegről leggyakrabban Lékára, Svábfaluba, Horvátzsidányba, Cákra, Kőszegszerda- helyre vagy Lukácsházára kerekezett két-három napi rendszerességgel, össze­sen 234 km megtéve.

Next

/
Thumbnails
Contents