Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Thimár Attila: A polgári élet a reformkori Dunántúlon
THIMÁR ATTILA A polgári élet a reformkori Dunántúlon Ha visszatekintünk a magyar történelem 1800 és 1840 közötti időszakára, ha beleolvasunk a korabeli könyvekbe, újságokba, ha fellapozzuk a ránk maradt naplókat, emlékiratokat, és átböngésszük az akkori levelezések darabjait, egy olyan világba lépünk be, amelynél izgalmasabbat, sokszínűbbet kevéssé találunk, bármerre is haladjunk az időtengely mentén. Ezzel a megállapítással semmiképpen nem becsülöm le a korábbi évszázadok eseményeit, a vallásháborúk, a török hódoltság időszakát, amikor az élet vékonyka fűszálába kapaszkodó embereknek napról napra kellett kitalálni túlélési stratégiákat önmaguk és családjuk számára. Biztos az is, hogy a XVI. vagy XVTI. században egy kétéves nyugat-európai peregrináció sokkal több élményt, tapasztalatot tartogatott protestáns diákjaink számára, mint manapság akár egy holdutazás. Másrészt Kosztolányi, Karinthy, Nagy Lajos kávéházi világa sok rejtelmével és különös, kifacsart élethelyzeteivel szintén felcsigázhatja képzeletünket. A reformkor azonban mégiscsak különleges a tekintetben, hogy ez az első korszak, amelyből már nagy mennyiségben, mondhatjuk tömegesen maradtak fenn források, s ezért nemcsak egy-egy szövegből próbálunk általános érvényű következtetéseket levonni. E korszakot vizsgálva már lehetővé válik, hogy a személyes véleményeket, az apró lelki rezdüléseket is leíró benyomásokat szembesítsük egymással a különböző forrásokat egymás mellé helyezve. Mindezekhez járul még az is, hogy ez a korszak, amelyben a modern Magyar- ország megszületik. A születést természetesen megelőzi egy nagyon hosszú, sok veszéllyel nehezített terhes állapot a XVIII. században, és egy igencsak hosszúra nyúlt vajúdás az 1790-től 1825-ig terjedő időszakban, de az új fények fellob- banásai, az új szellemnek erős szélrohamai ekkor mozgatják meg teljes mértékben a magyar társadalmat. Már a XVIII. század elejétől látjuk a felvilágosodás, a modernizáció első csíráit, de mindig mint próbálkozásokat, elszigetelt - és sokszor korán elhaló - kezdeményezéseket. Az 1810-es évektől azonban már visz- szavonhatatlanul tör előre hazánkban is a modernizáció, s az 1820-as évektől ez határozza meg dominánsan a magyar társadalomtörténeti változásokat. Élnek még ekkor a régebbi korok szereplői, az előkelő arisztokrácia, a maga szerepét mindig is túlbecsülő kis- és középnemesség, az egyháziak különféle típusai a szerzetes- tanároktól egészen a hatalmas területek fölött rendelkező egyházi előkelőségekig, sőt legnagyobb számban az életének hagyományos kereteit lassan átformáló jobbágyság, de már mindenki egy új közösségi térben, egy megváltozott gondolatrendszerben keresi saját helyét. Átformálódnak a hétköznapi élet apró szokásai, gyorsan meghonosodnak a kényelmet szolgáló új felfedezések, megrögzülnek a társadalmi kommunikáció modern formái, s a régi szereplők hirtelen új díszletek között találják magukat. Az egészen különleges sorsoknak, életpályáknak, a tragédiáknak és tisztes 71
