Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Molnár Miklós: Sem azé, aki fut...
semmijét. Az idő iránti személyes felelősség kioltására, a személy és a személyesség megszüntetésére hivatott az alattvalók mindenkori büntethetőségének fenntartása (úgyszólván ápolása), olyan - a hatalom elvesztésének hisztérikus hagymázában kiötölt - »bűnökért«, melyek a törvényhozók (voltaképpen bűnhozók) bűneinek (a hatalom semmisségének lelepleződésétől való félelem sugallta) áthárításai: a félelemben uralkodók rutinszerű megfélemlítési gyakorlatai. Létem esete itt: bűnügy és büntetőügy; épp a maga esetlegességében és esendőségében példaszerű. Az állampolgár-ellenőrző belimpérium szakmunkásai úgy avattak »nagykorú állampolgárrá« tizennyolc éves koromban, hogy több hetes erőfeszítéssel kidolgozták belőlem kamaszkorom majd húszrendbeli »államellenes izgatásának« töredelmes megvallását és önkéntes egy- betákolását (íróként így debütáltam); e regényes izzadmány alapján ítélt börtönbüntetésre a »magyar népköztársaság« nevében ítélkező járási vérbíróság. így ütődtem nagykorúvá - nagykorú, tehát büntethető állampolgárrá. Mellékbüntetésként egy évre megfosztódtam állítólagos közéleti jogaimtól: ezeket a »jogokat« úgyszintén az állampolgár-ellenőrző belimpérium definiálja, e jogoknak tehát alávetettjük vagyok (a tőlük való megfosztás ekképp: kriminalisztikai jutalom, ha-ha-ha!); ugyanennek folyománya az is, hogy rövid pünkösdi egyetemistáskodásom után, mihelyt kitudódott életem sötét előzéke (a priusz inter pares), végleg mellőznöm kellett a honi felsőoktatásban való részvételemet (e sorsfordító ajándékért utóbb nem győzök majd hálát adni: a bolsevik bölcsészdiplomámmal ugyan kitörölhetném a seggem, de mivel törölném ki a fejemből a diploma megszerzése közben beléplántálódott töméntelen hülyeséget?). A nem létező alkotmánybíróságtól akkortájt ha kértem volna, csupáncsak ezt: sirállyá vagy folyami kaviccsá minősítésemet, itteni »közéleti jogaimtól« való örökös mentesítésemet. Hatósági definícióm így módosult: nem állampolgár, hanem államellenes polgár, elhárítandó ellenpolgár vagyok, szögesdrót karokkal az államba beleölelve. Szavaim, leveleim, gondolataim követendők, lehallgatandók, ellenőri- zendők. Büntethetőből büntetendővé, éberek szemmeltartottjává lettem. Lakozásom, »hazám« belekényszerült ebbe az állandó és alattomos szem- meltartottságba. Állampolgári történetem ez; ha olvastam történetemben, azaz írtam, rendszeresen megtapasztalhattam, hogy társszerzőim vannak, beleírnak írásomba, beleolvasnak olvasásomba, írásomat átszabhatják, felfüggeszthetik, megtilthatják. Szégyenteljes határozmánya a születésemet megpecsételő bejegyzésnek, hogy szinte minden - »hazámban«, az állami nyilvánosság fórumain - publikált írásom kényszer-társszerzők által módosított szöveggel, pártállami pártkalózkiadásban jelent csak meg. Újabb szégyenteljes határozmánya államosítottságomnak, hogy a jog(f)osz- togató belhatóság elkobozta tőlem az idegenbe utazás lehetőségét: következésképp például nem tehetek eleget tanulmányútra szóló meghívásoknak. Utazni kozmikus, szubatomi jog. Az e jogtól való megfosztás: elemi jogsértés, a személyes létezés lehetőségének eltorlaszolása. Szégyenlem, hogy államom eladta »állampolgári jogaimat« az állampolgár-ellenőrző belimpériumnak, valamint azt a »jogomat« is, hogy az e hatóság által elkövetett jogsértésekre 54
