Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Annales Ginsienses (1938-1951)
is fényképeztette magát, Hitlernek is küldött belőle. Most a kis bajusz eltűnt, a haj hátrafésülve, az arc megváltozott, s hogy múltját megbocsássák, sietni fog belépni a kommunista pártba. Különben derék katolikus ember. [...] 1945. április 16. „Nemzeti Bizottságot” kellett alakítani kilenc taggal. Sok vonakodás után, sok unszolásra és erőltetésre kénytelen voltam az elnökséget lefogadni. A jó Isten vezéreljen, hogy ebben a munkakörben soha papi hivatásommal ellentétbe ne kerüljek. Ma volt az alakuló ülés. Arról beszéltem, mily szerencsésen úszta meg Kőszeg a háborút, mily szerencse az is, hogy a háború nem polgárháborúba, nem forradalomba torkollott, hanem békébe. Boldogok vagyunk, hogy a lelki romeltakarításban részünk lehet. Ügy érzem, most nem arra kérnek, hogy a reverendámat hagyjam kívül, hanem inkább, hogy hozzam be, s vele együtt a higgadt, szenvedélytelen, nem gyűlölködő lelkületet, amely csak egy szenvedélyt ismer: az izzó hazaszeretetei. [...] 1945. április 17. [...] Br. Apor kispaptársam volt, azóta is többször találkoztunk, egyszer gyulai plébániáján, máskor püspöki rezidenciájában, legutóbb Répceszent- györgyön, ahol három főpap, Mikes püspök és Mindszenty adtak találkát politikai tervek megbeszélésére, főképp az üldözött zsidók érdekében. A szó igaz értelmében volt nemes ember, erdélyi arisztokrata, fennkölt, bátor, határozott, emberséges és kedves. Igen fájtak neki a zsidók ellen elkövetett embertelenségek, teljes eréllyel lépett fel ellenük a legmagasabb fórumok előtt. Mikor egyszer magyar katonák zsidóság ellen uszító dallal masíroztak végig Győr utcáin, egyszerre fölvette a telefonkagylót, és a hadügyminiszternek jelentette be tiltakozását. Amellett hitében megingathatatlanul ortodox volt, feddhetetlen, jámbor, adakozó. Anglofil beállítottságával most érvényesült volna igazán. Ha életben marad, Serédy után bizonyára ő lett volna a prímás. Szegénynek bátorsága és kiállása lett a veszte. Úgy hírlik, kivégezték azt a ruszki katonát, akit meg akart akadályozni nők bántalmazásában, s aki ezért gépfegyverrel lőtt bele. Halálos ágyán egyházmegyéjéért ajánlotta föl életét. 1945. szeptember 20. Két cikket írtam a helyi lap számára, természetesen egyiket sem közölték. Az egyikben polemizálok Márkus párttitkárral, aki arról írt, mily jóakaratúak a kommunisták a vallással szemben. A másik arról szólt, hogy ne csináljunk hangulatot a Németországból hazatérő magyar testvérek ellen. [...] 1945. november 3. A kompártban szidják, gyalázzák Mindszentyt körlevele miatt, de engem is, amiért felolvastam. Dühükben adatokat keresnek ellenem. El nem tudják képzelni, mi kifogása lehet az egyháznak a kommunizmus ellen. Az sem esik jól nekik, hogy, ha a pap egyet súg a híveinek, annak nagyobb a hatása, mint ha ők tele tüdővel zúgnak. Viszont a híveken is jelentkezik a hisztéria a közelgő választások előtt. Egyes jámbor hölgyek felháborodva rohantak a pártba, s 50
