Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Annales Ginsienses (1938-1951)
jelentették, hogy már a templomban is pártpolitika folyik. Mások jegyzőkönyvbe diktálták, hogy őket a bencés templomban a gyóntatószékben oktatták ki, hogy kire szavazzanak (ki tudja, talán éppen kérdezték). Egy kétéletű nő, egy félbemaradt Magdolna, akit a városban úgy ismernek, hogy munka nélkül is megél, a templomban hosszan el tud imádkozni, közben párttag; hol a pártba fut, hol hozzám, hogy agyonrémítsen személyem ellen irányuló párti tervekkel, s valószínű, hogy nem rekednek meg benne azok a kijelentések, melyeket én kívánsága és indításai szerint tennék. Ha egyszers- mindenkorra elzavarom, feltámadnak a lelkében lakó vadmacskák. 1948. május 29. A városi képviselőtestületen indítványozták, hogy a rendkívüli közgyűlés hozzon határozatot az egyházi iskolák államosítása mellett. Én hevesen, szokatlanul bátran és határozottan szólaltam föl ellene, taktikából nem a kommunizmust, hanem a Márkus Bernát-féle kommunizmust támadva. Én titkos szavazást követeltem, amit szabály ellenére nem adtak meg. így is 12-en szavaztak ellene. A parasztpárt jólelkű tagjait elnökük bujtogatta a szavazás mellett. Az újság úgy tüntette föl, mintha Márkus B. sorra cáfolta volna állításaimat. Pedig ő frappírozva volt, inkább személyében érezte sértve magát, és semmit sem cáfolt. A terrorizált városi tisztviselők is örültek, hogy valaki meg merte mondani az igazat. Protestánsok és kommunisták is gratuláltak. [...] 1949. május 8. Ma sokan utaztak Celldömölkre a nagy Rákosi Mátyás beszédének meghallgatására, állítólag 2500-3000 ember, Kőszegfalváról valami 45-en. Ehhez kellett igazodnunk a Flórián-körmenettel, amelyet Kőszegen esti mise után tartottunk meg, míg a kfalvait jövő vasárnapra halasztottuk. Nagy vétség lett volna ugyanis, ha a celli dologgal konkurálni akarunk. A hívek közül persze többen felhasználták az alkalmat, hogy a kegyhelyen meggyónhassanak. [...] 1950. május 2. A katonai parancsnok üzent ma, hogy menjek át hozzá a várba. Azt üzentem vissza, hogy ha akar valamit, jöjjön át ő. Erre két katonát küldött át értem. Átmentem, némi izgalommal: mi lesz most? A parancsnok - nem látszott intelligens embernek - zordul és mordul szemrehányást tett, hogy vasárnap 11 órakor beleharangoztak a Fő téren tartott ünnepélyükbe. Azt feleltem, hogy a 11 órai harangszót még Jurisics idejében rendelték el a török elvonulása örömére és emlékére. Ha korábban szóltak volna, szívesen intézkedtem volna. Jó szónokot az ilyen harangszó nem zavar, inkább beleszövi azt is beszédébe. [...] 1951. január 6. [...] Püspökünkkel közölték, hogy én nem maradhatok Kőszegen. Ok: közeli rokonságomban van egy nagy nyilas. Másik: egy hazatérő kémet útiköltséggel segítettem. Ami az elsőt illeti: bátyám országgyűlési képviselő lett 1945 után a Barankovits-pártban. A nyilasokkal semmi dolga nem volt, csupán annyi, hogy lemondott a hadbírói tisztségéről, mikor Szálasiék 51
