Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Annales Ginsienses (1938-1951)
sihederek vonulnak fel, tüntetőleg németül beszélnek, noha törik a német nyelvet. Egyszerre megmozdul bennük a német vér, tüntetni akarnak vele. A szervita apácákhoz beállítottak azzal ijesztgetve őket, hogy most aztán nemsokára lógni fognak. Vad hírek keringenek az egész ország megszállásáról. 1944. május 5. [...] A helybeli zsidó rabbi volt nálam. Szép megjelenésű öreg ember, fehér szakállal körített rózsaszín arca jóságos mosolyra áll. Arra kért, legyek a zsidók szószólója akkor, amikor a törvény keretein belül valamit embertelenül vagy emberségesen is lehet végrehajtani. Elmondott egy tipikus zsidó példát, mikor egy nevelő engedelmeskedett is a király parancsának, hogy azt az úton heverő követ vágja a rosszalkodó fiú fejéhez, mégsem tett a gyerekben kárt, mert a követ előbb apró darabokra zúzta, s úgy vágta a gyerekhez, hogy kárt ne tegyen benne. Elát mi is vágjuk apróra a kemény rendelet nehéz kődarabjait! 1944. november 27. Körülbelül 2000 zsidót hoztak a napokban Kőszegre. Pár napon át voltak bezárva a levegőtlen teherkocsikban. Elalélva vánszorogtak ki, állítólag „hőslelkű” nyilasaink rúgásokkal is segítették őket a leszállásban. [...] 1944. december 1. Prah Maxival mentem ki a sörgyárba az ottan internált zsidó származású katolikusok gyóntatására. A parancsnok - egy dühös kis ember - kurtán-dur- ván elutasította kérelmünket, mindjárt nyúlt is a pisztolya után. Szégyenszemre elkullogtunk. Szerencsésebbek voltak Tóth és Tibor nevű káplánjaim. Ok a téglagyárba mentek, amelynek téglával borított padlásán laknak az internáltak. Parancsnokba nem ütköztek, diákgyerekek pótolták az őrséget. „Tőletek nem félünk” - mondta Tóth Gyuri, és behatoltak. Egy patikus bölcsen szólt a zsidókhoz. Csupán vallási dolgokról van szó, más ügyben a papok segíteni nem tudnak. /Aki szentségekre vágyik, most itt az alkalom. 45 katolikust meggyóntattak. Másnap Tóth Gyuri ment áldoztatni őket. Hullákon, hányadékon, ürülékeken át gázolva jutott egyik hivőtői a másikhoz. Már végzett, és hazafelé indult, mikor beleütközött egy német katonatisztbe. „Von wem haben Sie die Bevollmächtigung?” - ordította a német. „Von Gott” - ordította vissza a bátor káplán. A tiszt azzal fenyegetőzött, hogy ott fogja, de maga is tudta, hogy kötelességet mulasztott, és jó lesz hallgatnia. Egész életére feledhetetlen impressziókat szerzett a derék Gyuri a nyomorúság láttán, amit ember az embernek embertelenül készített. [...] 1945. április 2. [...] Már magyar rendőr posztói a sarkokon. Orosz katonák még nincsenek beosztva melléjük, mint ahogy azt a parancsnok kilátásba helyezte. Még tömérdek keserűséget hallani mindenfelől. Egy magyar hívem megszólított, hogy felismerem-e őt. Bizony nem. Azelőtt Hitler tökéletes mása volt, homlokába fésült hajával, kis bajuszával. Le 49