Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Kincs István: Az országut statutumai
alterálta a dolog. Nézett volna vele Ítéletnapig is szemközt. Rusa uram vette föl a szót.- Akar-e kitérni?- Az urnák épen annyiba kerül, mint énnekem.- Szemtelen!- Ne mondja többször az ur, mert szavamra mondom, estének előtte be nem ér Szombathelyre.- Gaz náczió! - tör ki a főbíróból a méltatlankodás, - még fenyegetni is mer! A szolgabiró betéve tudta már, hogy az eőri nemes nem hiába fenyeget. Azért kiváncsi volt szörnyen, hogy is tarthatná őt ez a komisz deszkás estig itt az országúton? Igen könnyen. A deszkást a szolgabiró szitkai egészen kihozták a sodrából. Be akarta váltani a fenyegetését. Ez pedig annyiból állott, hogy nemcsak ő nem került, de nem engedte Rusát se kerülni. A ki próbálta, milyen keserves helyzet az, ha valaki sietni szeretne és nem tud, annak lehet fogalma biró uram mérgéről. Sorba szedte már minden kifakadását, hanem biz’ az nem használt. Az eőri fumigálta minden mérgét. Ha Rusa hajtatott jobbra, ő is jobbra tartott, ha a biró balra került, a deszkás is azt az oldalt választotta. Szóval ha igy megy még egy darabig, hát szent, hogy estének előtte be nem ér Szombathelyre. Rusa kezdte belátni, hegy nem ér a mi állami közigazgatásunk egy pipa dohányt se, ha már igy csúffá lehet tenni magát a karhatalom személyesitőjét, a szolgabirót is. Hiába kérdezte attól az ármányostól, tudja-e kivel van dolga? Megmondta szépen, tudja bizony: az eőri főszolgabíróval. Szóval ez sem használt. S nem is használt volna semmi, ha a deszkás elvégre meg nem sajnálja a biró kínos vergődését. Végtére elébe eresztette. Rusa Lázár tekintetessége belehúzta magát a kocsiba. Rettentően bántotta a dolog mivolta. Hazáig szavát nem lehetett volna venni a fél vármegyéért. Éjszaka se volt nygta, mindig a deszkással álmadott. El volt keseredve. Másnap mindjárt meghivatta. Nyársba szerette volna huzatni. Rá is mordult kegyetlenül.- Hogy is merte magát kend tegnap velem szemben oly szemtelenül viselni?- Én? hiszen nem is láttam az urat.- Oh! te mennyei angyaloktól köritett ármádia! - csúszott ki a főbíró ajkán a szó. Itt ne hagyja el aztán az ember fiát az a szent türelem. Rusa uram öreget akart handabandázni azzal az emberrel s lám a semmirekelő mindjárt az elején torkára forrasztja a szót. Ördögi raffineriával megkent egy nemzetség ez. Pedig épen nem az. A deszkás folytatta még.- De hogy gondolja, tekintetes ur, hogy némettel van dolga, hát tegyük föl, hogy én voltam. Mit diktál rám a törvény? 27
