Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Kincs István: Az országut statutumai

S azok jöttek is.

Azaz, hogy azok mindig jöttek, mentek. Talán úgy is akkor ragadtak otthon legtovább, mikor megszülettek. Pár évtizeddel ezelőtt legalább nemcsak a Dunántúlt barangolták be, akárhányszor átvetődtek a Duna jegén a Tisza vidékére is. Pedig ez a dolog épen nem kis bolondság, ha tekintetbe vesszük, hogy Szt. László királyunk egészen a stájer határra telepítette őket, hogy résen legyenek, hogy a német sógor, mint afféle kedves szomszéd, csupa szeretetből valamit el ne kívánjon tőlünk.

S az eőriek meg is őrizték mindnyájunk jussát. Megőrizték nyelvüket, meg nemzeti büszkeségüket, miért csak legutóbb 1848-ban is negyvenezer pengőt guberáltak ki hadisarcz fejében a rajtuk tört németnek.

S a mellett mindig szekereztek. Pokolba is vittek volna deszkát, ha vezetett volna oda országút. A sok vasút az igaz, öreg húzást tett a czéhlevélen, de azért mind e napiglan még se engednek a jussukból. A Szomathelyre vezető utón legalább annyit szekereznek, hogy csúffá teszik magát a vasutat is.

S Rusa Lázár véletlenül épen arra hajtott. Találkozott egy óra alatt vagy ötven deszkással is.

A kocsis eleinte csak kerülte őket. Szegény biró uramnak majd a lelkét kirázta, hogy a jármű egyre kizökkent a csapásból. Onnan a deszkások nem tágítottak.

Rusa kikelt lassan a formájából. Dühösen kiáltott oda a kocsisnak, ki ne térj többet senkinek.

Az megfogadta a szót.

Nem tellett bele öt perez, máris utolértek egy nyugodt lelkiismerettel a csapában döczögő szekeret. A lovak nem láttak ostort, amúgy is mentek, akárcsak tudták volna, hogy gazdájuk a deszkásstatumokhoz híven a szekéren alszik.

Nem sokáig élvezhete ezt a fuvarosi csöndéletet, mert Rusa kocsisa úgy el- orditotta magát a háta mögött, hogy talán Szombathelyen is meghallották, pedig még másfél órányira voltak tőle. Az eőri azonban nyilván nem sejditett abból az ordításból valami rettentő veszedelmet, mert szép kényelmesen emelte föl a fejét. A szemét először törölgetni kezdte, majd a pipáját vette ki csönden taktusban. S csak azután nézett vissza, voltaképen, hol is a baj? De hogy tisztában volt a dolog iránt, akárcsak egészen rendjén lenne a szénája, megint lecselekedte magát a zaboszsákra és elnyugodott.

Hátul az ordítások ismétlődtek, de hát az eőri deszkás túl tudja magát az ilyenen tenni. Ha maga nem sajnálja a tulajdon tüdejét, ő csak nem nyújt be hozzá instáncziát, hogy méltóztassék immár elhallgatni. Csak hadd neszezzen.

Elvégre is Rusa Lázár unta meg a dolgot. A dobhártyája kemény próbára lehetett téve, mert mérgesen szólt oda a kocsisnak, fogja be a száját.

A biró maga akart rendet csinálni. Leugrott a kocsiról. Pár lépéssel utolérte a döczögő szekeret. Kézbe vette a gyeplőt s a a lovak megállották. Erre már aztán a deszkás is alaposan fölriadt, akár csak a molnár fölébred, ha a garat üresen jár, vagy épen megáll. Körülnézett, ha vájjon csakugyan kocsmához értek- e már. Mert a lovak csakis ott szoktak megállani.

Pedig hát csárdának se hire, se hamva. S lassan csak azon vette magát észre, hogy a főbíróval néz farkasszemet. Ha a bírót nem, a deszkást csöppet sem

26