Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Katona Attila: "... légy erős, mik azok vagyunk"

ván arról nyíltan nem szóltak, amire az íróik gondoltak, de az „ahogy” és az „amint lehet” elve érvényesült. A megírás és az ellenó'rzés időpontja között néha előfordult több nap is, de nem ez volt a jellemző.

A korabeli levélváltások igazi palackpostának számítottak. Bizonytalan volt, hogy az alakulatával folytonos mozgásban lévő címzett megkapja-e az üzenetet, ezért nem ártott több csatornán is eljuttatni azt. A legtöbb levél címzettje Szende László 49 éves építészmérnök, akinek a legutolsó „műve” a szombathelyi gettó kijelölése lett. Szende 1942-ig (amíg lehetett), a városi parlament képviselőjeként serénykedett, méghozzá a Polgári Egység Párt színeiben, ami a Nemzeti Egységpárt községi szervezetének számított.21

A levelek többségének írója felesége, a 46 éves Bárdos Alice hegedűművészzenetanár, aki a reményteli nemzetközi karriert adta fel a húszas években férje kedvéért.22 A fővárosból Szombathelyre költözött, de nemcsak a feleség és anya szerepét vállalta, hanem rövid időn belül a helyi zenei élet meghatározó alakjává lett. Többek között kamarazenekart alakított szombathelyi Collegium Musicum néven, s nagy sikerrel játszották a zeneirodalom klasszikusait. A városban vendégeskedő zenészek is szívesen választották partnerül, együtt lépett fel Bartók Bélával vagy Fischer Annival. A zsidótörvények után eltávolították a városi zeneiskolából (1941), ezt követően magánórák adásából élt. A Kálvária utcai lakásukon kulturális szalont teremtettek férjével a negyvenes években, ahol nemcsak zenészek, hanem neves fővárosi zsidó művészek is gyakran megfordultak. Két gyermekük volt, Mihály 19 éves, György 15 esztendős, velük élt Szende László édesanyja is, a 70 éves Liszka néni.

A család május 13-án, szombaton vonult be a gettóba, és ezzel egy időben került a családfő Kőszegre munkaszolgálatosnak.22 Szende László egy levélben (kártyán) értesítette a családot, hogy Zalaegerszegre viszik, a hét mérnök közül őt választották ki erre a feladatra. Az üzenet a helyi vasútállomásra érkezett, ahonnét a konvertita Hajdú Imre hozta el, de csak nappal, mert „az egész éjszakát a vasúti váróteremben kellett tölteni, miután szombat este 1-től hétfő reggel hétig csillagos nem mehet a városba. ”24 S most, hogy a család már értesült az új címről, gyorsan üzentek zalaegerszegi ismerősüknek, hogy ha megérkezik, segítse és a hiányzó felszerelését pótolja ki. „Mi tegnap óta a gettóban lakunk - írták-H Thököly utcában (12). Szép szobánk van heten lakunk benne. Remélem ti is jól vagytok, mert mi hál' Istennek jól érezzük magunkat csak még nagyi a költözködéssel járó felfordulás.” 2’Ezzel egy időben Szende Lászlónak is írtak, amiben a beköltözés és elhelyezkedés kálváriájáról szóltak: „Mi nagyon jól vagyunk. Szobánk már félig meddig rendbe van, bár a holmik berakodása elég gond ilyen szűk férőhelyen. Főképp a ruhanemű, (felsőruha) elhelyezése nagyon nehéz. Szobatársunk nem Schleiffer néni, hanem Wolf Olga lett. (...) Persze most nagy a harag, de senki sem törődik vele. (...) Ma együtt étkeztünk mindnyájan ebédet is, vacsorát is a mi szobánkban ettünk egy ütt közös főzés is volt. Nagyon szeretném ezt állandósítatni, most igen kellemes minden szempontból. Téged folyton emlegetünk és mindenkinek nagyion hiányzol. A gettó élet még nem alakult ki teljesen. A mozgási szabadságról még senki biztosat nem tud, azt sem tudjuk, hogy a vasárnapi kimeneteli tilalom csak mára szólt vagy állandó lesz-e. (...) Nálunk még senki sem járt. Ma már sok látogatónk volt, Pápaiék, Rosenberg Pali, Kardos Bandiék,

127