Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Katona Attila: "... légy erős, mik azok vagyunk"

Windholzék. Az elhelyezkedés még nem fejeződött be, sokan még hajléktalanok. Reméljük azonban, hog)' hozzánk senkit sem tesznek be. ”2C Ezek az első nap lenyomatai, amiből inkább egy új érdekes kaland képe olvasható ki és nem egy fel- sejlő drámáé. Három nappal később már a zsúfoltságból és az összezártságból adódó konfliktusos helyzetek is megszaporodtak. „Minden rendben van - írta Bárdos Alice férjének - mára szobánk is egészen tűrhető állapotban van, és igen jól megférünk együtt étkezünk és azt hiszem ez állandósítva lesz. Fürst Kati már az egész háznépével összeveszett és a Hillmayernének kell örökösen bíráskodni köztük, (...) Wiener fenőékkel is igen sok a baj, nem engednek senkinek semmit se. ”2,

De kiderül az is, hogy a Szende család fenntartotta a kapcsolatot egykori lakásuk új tulajdonosával is: „Utódaink kint a házban igen kedvesek, előzékenyek, nekem már ma a Marika, egy nagy csomag csökedlit hozott, nem fogadott semmit sem el.”2* De rendezték a beköltözés árát is, a 158 pengőt Vályi Manón keresztül jutatták el a költözésben közreműködőknek.

Pár nap múlva a családnak aztán újabb tagjától kellett megválnia a 19 éves Mihálytól, akit mezőgazdasági munkára vittek.29 Az időpont pár napig bizonytalan volt, de aztán „minden” rendeződött. A költözést követően egy héttel 64 társával Kenyéribe, a Rába folyóhoz közeli Cziráky-uradalomba került. Május 19-én még a hajnalkelte előtt indultak el. (Nyilván ezt a megoldást a szervező hatóságok biztonságosabbnak gondolták, mint a napközbeni vonultatás.) Ekkor megválni még egy családtagtól nemcsak azért fájó, mert otthon is szükség lenne rá, hanem mert bizonytalan, hogy mi lesz vele, és miként lehetséges a kapcsolattartás. „Misi az éjjel utazott el társaival Kenyéribe, szegény gyerek nehezen ment el. Fájt neki minket egyedül itt hagyni. De jobb ez íg', bár Misi az egész háznak nagyon hiányzik, olyan szorgalmas és szolgálatkész volt. ”3(1 Tíz nappal később a Szombathelyen maradt család megnyugtatóan konstatálja, hogy minden rendben az idősebb fiúval is és a mezőgazdasági munka egész nyáron tartani fog. Ami arra utal, hogy a gettó-létet „véglegesnek” gondolták az itt maradók.

A remény aztán váratlanul egy távirat formájában jelent meg. Ugyanis a mérnök úr rég „elfeledett” öccse, István írt Svédországból.51 Rövid üzenete egyszerű és világos: mindent megpróbál megtenni, hogy a családnak vízumot szerezzen és megmeneküljenek e pokolból. Egy héttel később azonban már lázas izgalom lett úrrá, mert úgy látszott, ez a fény csak egy pillanatra villant fel, és marad minden úgy, ahogy volt. Közben a pesti rokonok is arról tájékoztatták a hegedűtanárnőt, hogy ott is megkezdődött az átköltöztetés.

Két hét után már a vágyakozás hangjai érződnek ki a levelekből, egyre gyakoribbak lettek az „Amikor lehet, írj sokat magadról. ”52 sorok vagy az ilyesfélék: „Drágám! Nem jöhetnél 1-2 napra haza, üzleti dolgaid rendezésére?”” Bárdos Alice szorgosan beszámolt férjének az itthon maradottak munkájáról: „A tanácsbeli munkatársaid mind itthon vannak és itthon is maradnak. Mindenki nagyon hiányolja távollétedet, akivel csak beszélek kezdve Z(alán) Feritől, azt mondja, hog' nag'on hiányzol. Otthon nag'on kellemes, a legnag'obb a harmónia lakótársainkkal és rendesen élünk. Ella és Anyus együtt főznek Pirivel, Sybiliéi egnitt takarítunk és minden szép rendbe megy. Bercinek igen nagy a praxisa. Géza elég ideges. Anyus is jól jön ki Ellával, csak Olga néni nagy nyűg - rengeteg beszédjével és panaszával. Szobánk szép, tiszta rendes, a foteleket valószínűleg elrakjuk, hog'

128