Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Balázs Edit: "... A jó zsidó egyúttal jó hazafi is..."
másodsorban az egy hazát. Mert a vallásosság és hazaszeretet olyan két kincse az embernek, mely egymás értékét csak növelheti, s a vallásos és a nemzeti nevelés egymást csak bölcsen kiegészítheti... midőn bevezetjük a gyermeket a felekezeti iskolába, betereljük a forrást a megadott mederbe, és két tisztító és nemesítő rétegen vezetjük át. E két réteg a vallásosság és hazaszeretet rétege, átfolyik rajta a folyó, hogy lerakja ami salakot tartalmaz magában, s felvegye belőle, amit tud, és amennyit csak elbír... hazafiság és vallásosság, mind a kettő szívet és lelket igényel egyaránt, mind a kettőben van érzés és eszme, értenünk kell az egyiket, átérezni a másikat.”1' Mindez teljes összhangban volt azzal, hogy a dualizmus korában az iskolák nevelési célkitűzésében az első helyen szerepelt a zsidó hagyományok tisztelete és a nemzeti műveltség elsajátíttatása. A XVIII. században fokozatosan váltak az eredetileg csakis vallási jellegű oktatást szolgáló iskolák világi jellegűvé. Mégis a hagyományos vallási szellem őrzői és terjesztői maradtak, mígnem a hitoktatás csupán a tantárgyak egyike lett. A XVIII. század utolsó évtizedeitől kezdődő nagy átalakulást követően több mint száz évig számos zsidó iskolában még mindig a heti óraszámok tekintélyes részét tették ki az ún. héber tárgyak. A hit- és erkölcstan tantárgyak óraszámát nem szabályozta egységes, minden iskolára kötelező előírás, valamint különbözött a hittanoktatás anyaga is. A National-Schulokls vallásoktatása eleinte tartalmilag még közel állt a hagyományos iskolák (chéderek és jesívák) vallásoktatásához, és a XIX. század első évtizedeitől kezdve nyert új formát. Ekkor azonban nem volt egységes tanterv a hittanoktatásra. Az általánosan folyó, de a különböző iskolákban nem egységesen követett gyakorlat szerint az első osztályban megkezdődött a héber írás és olvasás gyakorlása, majd ennek az elsajátítása után következett az olvasás gyakorlása az imakönyvből. A II. osztálytól kezdődött általában a bibliafordítás - a XIX. század közepéig németre. A bibliafordítás tanítása Mózes öt könyvét, illetve annak részleteit tartalmazta. Az ortodox iskolákban Rasi1'1 kommentárjaival egészítették ki. Itt tanították a soron következő heti szakaszt, sőt a haftarákbóP kijelölt fejezetet is. A lányok rövidített tananyagot tanultak. A bibliafordítás helyett egyes imák fordítását, viszont héber írást, olvasást ők is tanultak. A bibliai történetek folytatásaként tanították a zsidók történetét, valamint a héber nyelvtant. Aztán beiktatták a tananyagba a zsidó ember mindennapi életében előforduló, majd a péntek esti, szombati, a hétköznapi, végül az ünnep- és böjtnapi imákat. A tananyag felosztása nem volt egységes, de nem kevéssé tért el a vallásoktatás jellege, mélysége és a vallási nevelés szelleme nemcsak az ortodox és neológ iskolákban, de a neológ iskolák között is. A vallási érzület fejlesztését szolgálták a chanukka, a purim és az egyéb emléknapokon rendezett ünnepségek, istentiszteletek. 1867 után szigorú elvként ismerték el a felekezeti iskolafenntartóknak azt a jogát, hogy saját szempontjaik figyelembevételével szabják meg a vallásoktatás tananyagát, témaköreit, óraszámát és osztályonkénti felosztását. Ezzel a joggal úgy éltek a zsidó iskolák, hogy a tárgy óraszáma rendszerint magasabb volt az állami tantervben meghatározottaknál. 113
