Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Pelle János: Asszimiláció: illúzió vagy realitás?

sadalmi problémát, illetve az ehhez kötődő életérzést. Ezt tömören úgy foglalhatunk össze: a magyar-zsidó értelmiség a világháború végére felismerte, hogy reményei, melyeket a hazai polgári fejlődés kiteljesedéséhez fűztek, s melyet az asszimiláció folyamata testesített meg, illúziónak bizonyultak. Molnár lehangoló tapasztalata, melyet az Andor című regényében megfogalmaz, sok tekintetben hasonlóságot mutat a német és osztrák zsidókéval, akik valamivel előbb, már a század elején jutottak erre a tragikus felismerésre. Távolról sem véletlen, hogy a regényre sok tekintetben hatott Otto Weininger bécsi filozófus Magyarországon rendkívül népszerű, rendhagyó értekezése, a Nem és jellem, aki az erős és a gyenge identitású népek fogalmára alapozta világfelfogását. Az öngyűlölő zsidó prototípusa, akit egyébként Adolf Hitler később az egyetlen zsidónak nevezett, akit becsülni tud, 1903-ban, Bécsben öngyilkosságot követett el. A tragikus sorsú Weininger fő művében nemi és faji tulajdonságokat elemzett, s miközben elutasította a fajelméletet, lélektani beállítottságuk alapján maszkulin és feminin népeket vizionált. Szerinte vannak erős identitású, győztes népek, kevés sebbel, büszke öntudattal, s vannak a gyenge identitású vesztesek, akiknek érzelmei az érdekeiket is legyőzik. A zsidó sérült lelkű nép, aki összeroskad a rávetülő, gyakran nyíltan meg sem fogalmazott előítéletek súlya alatt. Lényegében ez az eszmefúttatás rajzolódik ki Molnár Ferenc Andor című regényéből is. És ahogy a huszonhárom évesen öngyilkosságot elkövető Weininger könyvével nem tud ma sem mit kezdeni az utókor, azon kívül, hogy konstatálta a megoldhatatlan konfliktust a zsidó filozófus és bécsi környezete között, ugyanúgy negligálják az irodalomtörténészek az Andor című regényt is.

Érdemes mindenekelőtt ismertetni a több vonatkozásban is önéletrajzi ihletésű, pszichológiai megfigyelésekben és költői leírásokban gazdag regény cselekményét. Az 1917-18-ban született regényről a következőt olvashatjuk Molnár New York-ban született visszaemlékezésében: „Fiatal korukban mindkettőjüknek - t.i Miklós Andornak és Molnárnak - jó barátja volt Mester Sándor, a Pesti Napló szerkesztője. - M. vezércikkeket, kis történeteket és oldalas szatirikus humoreszkeket írt a lapba. (M. később Mesterről mintázta Andor című 1918-ban megjelent regényének hősét. A regényt nyugodtan lehet önéletrajz- regénvnek is nevezni.)”-’

Annak, hogy a főszereplő melyik jellemvonását kiről mintázta a szerző, ma már kevés a jelentősége. Lényeges viszont Andor társadalmi helyzete és jelleme - ezeket Molnár abból a hipotézisből kiindulva formálhatta meg, mihez kezdett volna ő maga az életben, ha nem fedezi fel magában az írói tehetséget, és apja halála után „be kellett volna illeszkednie a társadalomba”.

Andor dr. Aradi Dezső elismert, jómódú pesti ügyvéd fia, aki huszonnégy éves korára, miután megszerezte a jogi doktorátust, nagy lehetőségek előtt áll. Minden esélye megvan rá, hogy az apja pályáját kövesse, aki még kötődött a zsidó valláshoz, ugyanakkor a budai szabadelvű kör oszlopos tagjaként jó kapcsolatokat ápolt a politikai és üzleti élet alakjaival. Andor azonban képtelen apjához hasonlóan integrálódni a korabeli társadalomba, és a megkezdett asz- szimilációs folyamatot sem folytatja. Bár kiszemelt vőlegény, szakít a menyasz- szonyával, Turnovszky Ellával, a lengyel származású keresztény úrilánnyal. A

104