Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Pelle János: Asszimiláció: illúzió vagy realitás?
zadelő Budapestjén népszerű volt a pszichoanalízis a zsidó asszonyok körében, az a feltáró terápia, amit a bécsi mester a hasonló származású bécsi nők hisztérikus tünetei alapján dolgozott ki. Az ördög cselekménye leírható az elfojtott „ösztön-én” és a társadalmi elvárásokat közvetítő' „felettes én” dinamikus konfliktusaként. Az így keletkező feszültség erejét fokozza, ha eltérő kulturális identitású szereplők vonzzák egymást, és nemcsak társadalmi és erkölcsi, de vallási tabuk is állnak boldogságuk előtt. Bár a két szerelmes egymásra találásához, a „korrobori-tánc” végkifejletéhez kétség sem férhet, érezhető, milyen bizonytalan, átmeneti jelegű az idill. László vagyona, hiába a fényes palota, a tőzsde kiszámíthatatlan alakulásától függ. Az egész társadalmi közeg meglehetősen bizonytalan és gyökértelen, amit a szerző alteregójának tekinthető, hihetetlenül pontos pszichológiai megjegyzésekre képes, sziporkázóan szellemes Ördög pontosan érzékel. János egzisztenciája pedig a társaságtól függ: ha elveszíti megrendelőit, ami bármikor bekövetkezhet, vége van. De az „asszimiláció apoteózisának” legnagyobb gyengéje, mondhatni szervi baja az a tény, hogy János, a festőművész csak annyiban tekinthető „árjának”, ahogy Tarkovics Bandi. Hiába magyaros a neve, egész életformája, világfelfogása arra utal, hogy ugyanannak a közegnek a képviselője, mint László: ha nem is zsidó, de teljesen olyan, mintha az lenne. Vagyis a megváltó asszimiláció, melynek során kialakul majd az új, a „tűzzel keresztelő” vallás, mely tudomást vesz végre a világ realitásairól, csak képzeletben létezik, illúzió, hazugság, melyről az Ördög rezignáltan így vélekedik a harmadik felvonás második jelenetében: „A hazugságot, fiam, tisztelni kell. Mátyás királlyal meghalt az igazság és mégis megvagyunk. De ha egyszer valamelyik királlyal meg talál halni a hazugság, elmehetünk a fenébe.” Ha jól meggondoljuk, az illúzió, hogy a zsidó-magyar asszimiláció megoldást hoz a magyar társadalom egyre nyilvánvalóbb belső feszültségeire, tényleg nem sokkal élte túl I. Ferenc Józsefet, a császárt és királyt... SZERELMEK ÉS SZEREPEK Molnár Ferenc színműírói pályáján kulcsfontosságú Az ördög, az a darab, melyben közvetlenül, „áttétel nélkül” jelenítette meg a századelejei, formálódó magyar polgári világ lendületét, erkölcsi dilemmáit, illetve a perspektívájával kapcsolatos kétségeit. A tehetséges író azonban képes volt arra is, hogy az emancipáció és asszimiláció dilemmáit új összefüggésekbe, más társadalmi közegbe helyezze át, és megvizsgálja, hogy mindaz, amit az emberek tetteinek motivációjáról, ábrázolásuk pszichológiai hitelességéről megtanult, érvényes- e más viszonyok között is. Ezért fordult érdeklődése a „proletár közeg”, a Városliget és a Józsefváros (a Liliom és Az üvegcipő című nagysikerű színműveiben), majd az általa jól ismert, de ekkor már önmagát túlélt arisztokrácia felé (a Hattyú és az Olympia című darabokban). Molnár továbbá arra a következtetésre jutott, hogy a polgári, a proletár és az arisztokrata miliőben játszódó darabjainak konfliktusai a valóságos társadalom és a színház, a „civilként” gondolkodó ember, és a színész viszonyából vezethetők le. Azt, hogy „színház az egész világ” persze már 99
