Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Bakos Ferenc: Szindbád - Olvasó
céklapiros kezű-arcú, a fehér köpenyke kivágásából jóétvágyat-kívánó-combú tálalólányok sürgölődését. A vasúti állomás falatozójában az öreg kocsis invitálta borra, bölcselkedésre: — Látom én, fiam, miben sántikálsz! Az idő, az nagy dolog. Ha valaki nem visszaforgatni akarná, nem is siettetni, hanem csak úgy, hogy teljék is meg nem is, na annak én gondolkodás nélkül fizetnék egy halk fröccsöt! Ámde Szindbád, végtelen szerelme jótéteményeként - mely szerelem percekkel azelőtt még piros fröccs gyanánt gyöngyözött poharában - mindent akart magának, a tucatnyi kis falut rózsafüzérként felfűző szárnyvonalon zöty- kölődve: visszahozni is az időt, amikor az az érettségi előtt álló legényke a szi- lenciumokról lógva a levélírás alaki és tartalmi követelményeire oktatta Zizi elkényeztetett, duci lányát, mígnem egyszer azt találta mondani az asszonynak: „Nem tudok Ducihoz jönni tovább, szerelmes vagyok magába!”; siettetni is a zakatoló kerekeket, hogy láthatná már: megfelel-e az elbeszélés pókháló-fonalából szőtt asszony az álomképnek, szemében ott csillog-e valóban a „Dalmát tenger kéksége”, rászolgál-e még az „Aranykeblű” címre; hogy aztán közelében majd múlassa is meg ne is az időt... Mire a városba ért, fagyosabb is, szikrázóbb is lett a tél, és az eldugott kis utcácskában rejtőző lakás mélyén a cserélt-asszony széke fölé hajolt. A szőke konty alatt a fodros blúz emlékeztetett ama hízelgő jelzőt kapó keblekre, de a szemek kékjében az évek hullámzása mintha felkavarta volna az iszapot.- Vártál? - kérdezte csöndesen.- Mindig is vártalak.- De én nem vagyok ugyanaz.- Rád ismerek én, Szindbád. Mesélj!- Tudom, voltak követőim. Az á szemközti ablak egy másik diákot is rejtett, mindjárt énutánam...- Ezért jöttél?- Igazad van. Hát itt volnék, Zizi! 60
