Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Sturm László: A felföldi kisváros - két nyelven, négy tollal (befejező rész)

- De ne vigyek, mikor én beszélek! - riadt föl megbotránkozottan a szónok. - Vallásháborítás felekezet elleni izgatás ez! Tiszteletlenség és lelki gonoszság. Mit szól hozzá, polgármester uram?

A sárgacipős ezt felelte szárazán:- A vonat nem vár az esperesnek sem, nagytiszteletű uram.- De a püspöknek, a püspöknek!- Szomorú, de a vonat a püspöknek sem vár.

Az esperes fölemelte kezét és a távolban lengő füstfelhő felé mutatott:- Ah, barátaim - kiáltotta -, nem a lokomotív az ott, mely Öméltóságát viszi, hanem az istentelen korszellem. A szociálista ördög. Az ül a lokomotívon, a kalauz lelkében és a vasúti igazgatóság irodáiban. Az nem tiszteli az egyházat és az ő szolgáit. Gonosz ez a világ, barátaim!- Nem vitatom az ellenkezőjét - mondotta az olajbarna arcú férfiú de most térjünk vissza az asztalunkhoz, és várjuk meg nyugodtan a kis vicinális ördögöt, mely hazavisz bennünket, ha ugyan a nagytiszteletű úr rábízza mindezek után magát.””

(Érdemes fölfigyelni rá, hogy az elbeszélő hasonlatai nemcsak a pap élet- szemléletének magától értetődő vallásosságát érzékeltetik - „szent olaj”, „máglyán égő bűnös” -, hanem a régi világhoz való kötődését is: a rokka - mitológiai felhangjai mellett — a háziipart is idézi.)

A hagyomány és a modernség önmagában nem mutatkozik meg. Elválaszthatatlanságukban, a valóság két együttesen jelentkező erővonalaként szabják meg az emberek életét. Nem mondható, hogy a jó és a rossz küzd egymással, összezavarodásuk azonban mindenképpen egzisztenciális válsághoz és süllyedéshez vezet. A tudat és a valóság feszültsége az alapvető vitális értékek szem elől vesztésével jár: a kisváros lakosai nem a haláltól félnek, hanem attól, hogy nem lesz elég szép a temetésük. Groteszk jelenetekben mutatkozik meg, hogy a valósággal számot vetni képtelenek lévén, hogyan kapaszkodnak a kiüresedett külsőségekbe. Például a bukott polgármester azt sajnálja, hogy nem vele avatják fel az új gyászhintót: „Látszott rajta, hogy legyőzte gyöngeségét s mint igazi jellem, nem roskad le a sors akármilyen csapása alatt sem, hanem erős szívvel viseli el azt a szerencsétlenséget, hogy mást temetnek, mikor őt kellene temetni...”21 A Shakespeare-utalások (Othello, Rómeó és Júlia) a látszólagos hasonlóságok ellenére - viszálykodó családok gyermekeinek szerelme - inkább a két világ különbségét húzzák alá: Sebők kisvárosában a kisszerűség uralkodik, már nem lehetséges a tragikum.

A Breznóbányán című „rajz” a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület egy közgyűléséről és a hozzá kapcsolódó eseményekről tudósít. Itt nem jellemző A Szent Mihály lova és a Zsolnát aszfaltozták iróniája, helyette a fennkölt, dicsőítő hang, illetve a bensőségesség a meghatározó. A túlnyomóan „tót” lakosságú városka nagy lelkesedéssel és vendégszeretettel fogadja a „magyarosítás embereit”. Gyakoriak az egyértelmű értékelést kifejező jelzők: „derék polgárság”, „lelkes polgármester”. A leegyszerűsített szemléletet azonban ellensúlyozza a vihar zavaró, de végül is nem ünneprontó fenséges színjátéka és a hazafelé egy vendéglőbe betérő elbeszélő elmélkedése. A város kicsiségével, „kedvességével” (a leggyakoribb szó az elbeszélés elején!) ellentét47