Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Sturm László: A felföldi kisváros - két nyelven, négy tollal (befejező rész)
sem változott volna a hosszú esztendők alatt”, „Mintha itt a hosszú évek alatt semmi sem változott volna”15 (Hív a szülőváros). (A régi világ életérzését is hasonló állandóság jellemezte: „Ily módon Veverica híven gondoskodott a hivatalnok urak mennyei nyugalmáról, és azok kellemesen ásítoztak az íróasztal mellett, és jól érezték magukat a dohányfüstös csendes helyiségekben, melyekben az idő is mintha megállt volna”14 (A rózsahegyi medve).) A kisváros társadalmi eseményei közül kiemelkednek Bohúnynál is a bálok, estélyek, illetve a majálisok. Ehhez jönnek még olykor a vándortársulatok előadásai (a Szlovák világban a színészek a fogadóban lépnek föl, és valószínűleg jellemzőnek tekinthető módon operettet adnak elő), illetve a vándorcirkusz érkezése (Szerelmes lett a tanár úr). A sikkasztóban az eperjesi megyei bálon cigány és katona zenekar lép föl, egyébként szinte mindenhol a cigányzene a jellemző. (Bohúny a Cigányprímások című írásából is kiderül, hogy a cigányzenének maga is nagy kedvelője volt.) Az ételek és italok közül a gulyás, a sör, a bor, a pezsgő, a slivovica és a borovicska fordul elő a különböző mulatságokon. Ezeken az alkalmakon kívül a hétköznapi kötelességek rendje határozza mag a városkák életét. Ennek szürkeségéből tör ki a Szerelmes lett a tanár úr tapasztalatlan, naiv hőse egy kasszírnő hálójába kerülve, de végül sikerül a zül- löttségből visszamenekülnie hivatása biztonságába. Ez a „happy end” is jelzi az egykori kisváros veszélyeztetett, de még mindig megtartó erejű rendjét. Bohúny műveiben mintegy mellesleg megörökít végül két olyan jelenséget, amely jelentősen kihatott az egykori felvidéki kisvárosok életére: a nagyarányú kivándorlást (Hív a szülőföld: „Vagy Floró Klimko, akinek a fia, Elő Amerikában nagy karriert csinált””) és a gyakran pusztító tűzvészt (Szerelmes lett a tanár úr). (Az utóbbiról szó esik Sebők Breznóbányán és Lövik A szögletben című írásában is.) SEBŐK ZSIGMOND Sebők Zsigmondot, ha számon tartja az irodalomtörténet, akkor mint a gyermekirodalom XIX. század végi felvirágzásának Pósa Lajos és Benedek Elek melletti harmadik nagy alakját tartja számon, aki elsősorban Mackó úr (későbbi nevén DörmógSDömötör) kalandjaival vonzott különösen sok ifjú olvasót. Elbeszéléseiről 1939-ben életművének eddigi legteljesebb - bár csupán harminc oldalnyi - feldolgozásában így ír Katona Piroska: „Sebők novellái, bár megjelenésüket a kritika elismerő nyilatkozatokkal fogadta, sohasem voltak népszerű olvasmányok. Az a két évtized pedig, mely halála óta eltelt, csaknem teljesen feledést borított reájuk. Ennek az lehet az oka, hogy értékei a felszínes olvasó számára rejtve maradnak, csak aki elmélyed bennük, az foghatja fel lényegüket. A másik ok, hogy ő nem az elején, hanem a végén állott egy fejlődési sornak. A Jókai-Mikszáth-féle hagyományt az ő idejében már újabb irányok váltották fel. Azok érvényesültek, akik az újat hozták, ő, aki a régit gyarapította új színekkel, háttérbe szorult”'6. Ugyanitt a tanulmányíró az elbeszélések két fontos vonására is felhívja a figyelmet. Egyrészt az írások rajzszerűségére, amit így határoz meg: „A rajzban a főcél az egyes emberi alakok bemutatása, a cselekmény egészen el is maradhat, vagy ha van is, akkor is csak háttérül szolgál”. 44
