Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Zelma zápszínháza
Parányi „nesze semmi, fogd megjóV'-mellei (»Ciki a cicim?«) hányszor, de hányszor dalra fakadtak a tenyeremben: „Kicsi vagyok én, majd megnövök én, esztendőre, vagy kettőre bög)’ös leszek én!” Ha leveti magáról az én kényszerzubbonyát, és táncra perdül: micsoda érzéki tombolás, micsoda ünnepe az életnek, ahogy Zelma megeleveníti, és - tökéletes összhangban a mindenség táncával - valamennyi porcikája mozgássá, ritmussá, zenévé oldódik, arca a teremtés lázában izzik, lángoló türkiz a szeme, kozmikus lobogás a haja: micsoda pogány karneválja a nőtermészetű létnek, micsoda időtlenné táguló orgia és orgazmus! A rárakódott rücskös kéreg alól ilyenkor kitündököl Zelma legmélyebb titka: egy gyönyörű gyermek dioniiszoszi életereje, játékossága és alkotókedve, s leikéből mindent átölelő kedvesség és gyöngédség fakad fel. Merész zarándokúba indul Zelma, és a Mester színe elé ily szavakkal áll:- Türelmetlen vagyok, számból szitok fröcsög, hiéna módján, fosztogatva létezem: az emberektől lopkodok energiát. A férfi, aki megölel, elsorvad mind; akik szeretnek, őket gyilkolászom. |aj, de zúzmarás az én kezem, ölem, álmom! A szívem nyugtalan, a lelkem csupa kín, és szenvedek, mert élni mint kell, nem tudom.- Ha kelsz, ha fekszel - válaszol a Mester -, vagy ha nap közben történik véled valami, mondd: „Mindent köszönök, és nem panaszkodom." Úgy is tesz, miként a bölcs tanács sugallja: reggel ha kel, ha fekszik este, és ha őt akármi éri bármikor, ha jó, ha rossz, szól: „Mindent köszönök, és nem panaszkodom.'' Ám szíve nyugtalan, a lelke csupa kín, és szenved, nem tudván, miként kell élnie. Esztendő múltán újra útnak indul, és a Mester színe elé ily szavakkal áll:- Amit mondtál, hiába hajtogattam én, az életem nem változott. Nincs benne más, csak kín, zavar és önzés most is. Mit tegyek?- Ó, mindent köszönök, és nem panaszkodom - a Mester így felel. És Zelma lát és ért. Szívében szárnyalás: „hát minden így van jól". Zelma - azt kaptam tőled, amit érdemeltem - hitszegéseimért, árulásaimért - szerelmeim cserben hagyásáért - én vertem föl - én uszítottam magamra — a mélyedben szunnyadó szörnyeket - hús és vér lidérces invázióját - a folyvást újrakezdődő rémálmot - hogy nukleáris jelenléteddel besugározd - profi módra gyöngéd tündérkezed rafinált cirógatásaival felhevítsd és gúzsba kösd 21
