Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Zelma zápszínháza

masszív alkoholizmus, lélegeztetőkészülék, gégemetszés, tüdó'rák - vagy zárt osztály az őrültek házában. (.Messzemenően élni kíván a tüdőrákhoz való alapvető emberi jogával, erősen számítva a szervezetten burjánzó jogvédő izgágák támogatására: hogyha kell, Talpra, magyar!-t kurjantanak, és A TÜDŐRÁK SZÉP jelszóval világrengető tüntetést rendeznek a Kékgolyó utcában...)

Ez a tudás végzetes felelősséget ró rám. Hinnem kell Zelma gyógyulásában, hinnem kell, hogy újjászülethet, és a nyirkos semmiből feljuthat a létezés napvilágára. Hiszek Zelmában, anyám lumpenproli reinkarnációjában, mást nem tehetek. Eliszem, hogy Isten magába leheli. Credo quia absurdum. Onpusztítás és önépítés, megszállottság és abszurdum, nirvána és megdicsőülés, hogy szeretem - mint örökké forgó kerekét Ixion, mint Sziszüphosz a szikláját, Tantalosz a kínjait. Hiába vittem el imádkozni a Szűzanyához egy Szentkút nevű búcsújáró helyre, hogy megtisztuljon a magzat gyilkosság terhétől. Rücskös lelke alól nem tört fel imádság. Talán rá kéne vennem, hogy taposson vagy korbácsoljon meg, vagy hugyozzon rám, de csak módjával: -jóból is megárt a sok”. Vagy inkább az lenne a jó, a gyógyászatilag sokkalta gyümölcsözőbb, ha ó'kéme meg, bog> tángáljam el szép lassan és finoman, netán bocsássák forró húgyzáport a pucér testére? Talán éppen ettől esne extázisba, és közben megtanulná, hogy eredendő' erőszakosságunkat a szerelem aktusává homo citálhatjuk; megtanulná, hogy az isteni áldás mily gyöngéden locsol mindeneket... Atyámfiái, megbaszhatjátok! Hiába minden gyógyító szándék: üdvösséges fütyülőtökből a pesellet gargantuai Niagaráit zubogtathatjátok alá, magzatgyilkos nőszemélyt soha, de soha nem hugyozhattok szerető társatokká, odaadó asszonyotokká.

Megmérgeztél, fényességes, megmérgeztél, gyönyörű. Ereimben láva izzik, lángoló sivatag a testem. Eszelőssé tettél, földönfutóvá, de benned se irgalom, se részvét. Napjaim nyargalva enyésznek, szíved zúzmarája: végső italom. Kínjaimra nincsen ír, életemnek se miértje, se iránya. Megöl a szépséged.

„Megöl a szépsége...” De hisz egyáltalán nem is szép. Rövidlátó, púpos - és mint egy tüdővészes sakál, olyan csenevész.

Vág három évig észre se vettem a púpját, akkor is csak azért, mert, hogy úgy mondjam, beleverte a rövidlátó orromat. Eleinte nem is volt piipos, talán csak a hatás kedvéért, ripacsságból növesztette, bog elképessze az embereket, meg bog elriasszon engem magától, de ezzel uganvalóst felsült: „szeretem a púpodat”, mondtam, megsimogatta?]!., megcsókoltam - és volt púp, nincs púp.

Sanda tekintetében zavaros pocsolyalélek - a bolsevizmus nyálkás börtön19