Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Zelma zápszínháza

Az ilyen társulatok körül mindig nagy a csinnadrattás médiahandabanda, a rendjelekkel, kitüntetésekkel korrumpáló hatalom egy-egy díjat is pottyant rájuk néhanapján. Bár sokba kerülnek, közösségi hasznuk valahol a szappanbuborék, a túró és a nagy büdös lópikula között van, a kár viszont, amit a szektatagok lelkében és emberi környezetében okoznak, jóvátehetetlen. Mert a kívülről nézve szeretni valóan dilettáns mókuskerék-trupp (a színen mindig ugyanaz a tucatnyi ember, ugyanaz a tucatnyi áporodott man ír, és persze ugyanaz a tucatnyi díszletelem) valójában „semmiért egészen"-alapelvű sátánista szektaként - vagy ami a sátánista szekták leg- sátánistábbika: pártként - működik; modellszerűen megtalálható benne a szektakép- zódés összes eleme.

Többnyire valami nagyravágyó, fontoskodó hímnemű kékharisnya vezeti a csepű- rágó szektát: holmi filoszból / népművelőből / amatőr szavaiéból, netán Harkovban végzett, vörös diplomás kultúmacsalnyikból kutyulódott törpediktátor. Minden hatalmat a saját kezében tart; a csoport szerkezete szigorúan hierarchikus; a pénzügyek kezelésébe és a stratégiai döntésekbe (darabválasztás, szereposztás, próbarend, vendégszereplések, a társulat nyári „táborozása”) legfeljebb eg’-két bizalmi ember van bevonva (a „segrendek”, akikre az „elnök úr” időnként komolyabb feladatokat is bíz, a csoporttól való függésüket így húzva még szorosabbra; a legmagasabb kitüntetés és rang, melyre a társulati tag áhítozhat: az Aranygyapjút, a Grált vág a Térdszalag- rendet is elhomályosító Vasgyűrű}. A „Mester” minimális tekintettel sincs a tagok magánéletére, a műkedvelő színészkedésből eredő munkahelyi és családi gubancaira.

Féllek közelről, megszerettetnek a messzeségek. Menekülésed csalogat, közeledésed eltaszít. Szenvedek, de nincs szenvedés, melyet ne viselnék szívesen teérted. Hideged lángra gyújt, gyűlöleteddel csábítasz, átkod gúzsba köt, gúnyoddal megindítasz. Ki ne gyűlölne hát, te hatalmas gúzsba kötő, felforgató, kísértő, kereső, meglelő! Ki ne szeretne hát, te ártatlan, türelmetlen, szeles, gyerekszemű bűnöző! Táncolva követlek követem gyér nyomaid. Hol vagy? Add a kezed! Vagy akár csak egyetlen ujjad is! Te bagoly! Te denevér! A bolondját járatod velem? Hol vagyunk? Ezt a vonítást és csaholást tán kutyáktól lested el?

— Mindig csak íróba, mindig csak tróbálod, meg tróbálod! Ha látod, hog nein meg, mért nem hágod abba? - durcáskodott egszer Léna, mikor Zelma megint próbára indult, és rá akarta zárni a lakást a kislányra, hog kettesben hagja a televízióval, ámbár megesik az is, hog magával cipeli, mert Hülyeapád éppen nem ér rá, vág Zelma újfent eltiltotta a gyerektől; leülteti eg zsámolyra, ítélet-végrehajtói hangon rárivall: - RAJZOLJ! -, és Léna órákon át, miközben folyik körülötte a „íróba”, szinte moccanatlanul, bepisilni is alig merve gubbaszt a sámliján, és firkál- gatja búbánatos krikszkrakszait. Csúnya nag verés lett a bon mot jutalma. Zelma persze nem tudja, hog mihelyt a gerekek magukra maradnak a tévé előtt, előjön a készülékből eg iciri-piciri láthatatlan óriás, azoknak az óriásországi kősziklaevőknek az ükunokája, akiknek János vitéz a gégéjükre forrasztotta az ebédet, és kiharap eg darabot, egetlen galuskányit csupán, a gerekek leikéből. János vitéz emlékezetes vizitációja óta Oriásországban is megháromszorozódott a népesség, a kőszikla viszont

16