Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 6. szám - Alexa Károly: Könyvről könyvre - Tolvaly Ferenc: El Camino - Az Út

a szekularizáció vált a társadalmi modernitás „aufklerista” vezérelvévé. Ma ez a trend nyilvános, része a médiakultúrának is (ha a „kultúra” szó egy ilyen szóösszetételben egyáltalán leírható), fogyasztási cikk - senkit, hívőt megbántani nincs szándékában e sorok írójának —, de azt azért megjegyezhetjük, hogy soha annyi táltos nem volt a hősi magyar előidőkben, mint ma, annyi asztrológus a középkor hosszú századaiban, annyi jós, varázsló, látnok, kézrátevő, vallásalapító, guru, csodadoktor, mágus, hitvalló, energiaátadó meg egyéb, mint akik manapság a villanyoszlopok céduláin hirdetik magukat, bulvárlapok hasábjait telítik vajákos szavaikkal, obskúrus tévécsatornákon merednek ránk izzó tekintettel, miközben egy ujjal note bookjukba pötyögik a betelefonáló születési adatait - előnyös SMS- tarifáért. Tolvaly Ferenc könyve érintkezik a korszellemnek ezzel a jelenségével, ám nem mondható, hogy annak szolgálatába kívánt volna szegődni, azaz, hogy ne volna irodalmi mércével mérhető munka. Ami éppen nem állítható a hajdani mo­ziszínésznő és a milliók által korunk legnagyobbjának vélt írópróféta szövegéről. Elemi erejű, elsöprően hamis, korunk divatszólamával élve „vérgiccs” mindkettő, a leányasszonyéban még mintha lennének hitelesítő elemek, az írófenoméné vi­szont megcsúfolása mindennek, amit a toll a papírral megtehet. Mentálszo- ciológiai tünetek ezek - irodalmi szempontból csak annyi figyelmet érdemelnek, hogy önkénytelenül és öntudatlanul illusztrálják: egy bizonyos „téma”, egy bizonyos „élményről” való nyilvános beszéd milyen poétikai-narrációs elemeket vonz szükségszerűen magához. Ez a „téma” nem más, mint a misztika, a misztika, ami kinél élmény, kinél vi­lágnézet, élményből fakadó hit vagy hit által megközelíthető élmény, összemberi tulajdon, azóta, tehát a kezdetektől, amióta az ember tudatában van a transz­cendencia létezésének, a nyomorúságos földi lét függőségének az isteni harmó­niától, az egyéni szabadság spirituális meghatározottságának. Hogy mivé vált az emberi lélek és tudat legfőbb kincse napjainkra, azt talán az aggálytalan istentelenség szóhasználati együgyűségeinél is jobban jellemzik a mai köznapok elvarázsolt figuráinak hamis (marketing) lázbeszédei. „Mindenkinek megvan a maga filozófiai és vallásos hite. A szellem valami más. Úgy hiszem, min­daz, amit az öt (!) dimenzióban...” - így indítja könyvét a filmvászon hajdani ked­veskéje. S utána olyan szavakkal él - mivel csak a magyar szöveg áll a honi olvasók zömének rendelkezésére, nem tudni, hogy írói vagy fordítói leleményekről van szó -, mint „mélyén” (nem valahol, hanem valami, azaz: a mélyben lévő én), „teopatikus tudatállapot”, „szeretetvibráció”, „igazságsokkos állapot” és „karmikus idő”. S ezek még csak szavak... A mondatok - az állítások és a kérdések... Az éjsza­kai zajok ellen „a füldugót választottam, noha homeopátiás és akupunktúrás orvo­som szerint a füldugó elzárja a veséhez vezető meridiánokat.” „A szívem ter­jeszkedni kezdett.” „Egy energiaörvény egyfajta fényalagúton át visszarepített az időben.” Értesülhetünk arról is - mi: téveszmék közt tévelygők - hogy „a szexua­litás a lelkek alámerülésének nyelve.” S ki tudja megmondani, „mi a különbség lélektárs és testvériélek között”? (Megfejtés: „A lélektársak frekvenciaszáma meg­egyezik.”) S aki nem tudná, hogy hol is, kik is vagyunk, azzal közli az utolsó oldal: „Magában a földenergiában rejlik spirituális eredetünk megmagyarázhatatlan misztériuma.” Mindeközben a szerző néhány lakhelyéről is értesülünk: „Tudatosult bennem, hogy a kristálytartályban vagyok, a meleg aranyszínű folyadékban.” (Közben az előadó váratlanul férfi lett, tudatosan vagy öntudatlanul igazodva korunk kötelező másságához, konkrétan: a test és lélek transzvesztita újraformálásának igényéhez.) És: „Védelmezőén zárt magába Ariel aranyméhe.” 92

Next

/
Thumbnails
Contents