Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Kovács István: A tizenhatok pere
tessékelte be a lengyel vendégeket. A gépkocsik nem a Kreml, hanem a Ljubljanka utcai börtön bejáratánál álltak meg. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapító konferenciájának 1945. április 25-től tartó San Francisco-i tanácskozásán május 3-án Edward Stettinius amerikai külügyminiszternél vacsorán vett részt Eden brit külügyminiszter és Molotov külügyi népbiztos. A vacsora vége felé Stettinius mint a korábbi hetekben annyiszor, most is feltette Molotovnak a kérdést: mi van az eltűnt lengyel vezetőkkel? A szokásos vállrándítás helyett a külügyi népbiztos hanyagul odavetette: ,Ja, elfelejtettem magának mondani. Letartóztatta őket a Vörös Hadsereg.” Stettinius állítólag megnémult. Edennek maradt annyi ereje, hogy megkérdezze: „Mi?” Mire Molotov csak annyit mondott: „A Vörös Hadsereg elleni diverzáns tevékenység miatt.” A magához térő Stettinius: „Mégis, mik a konkrét vádak?” Molotov anélkül válaszolt, hogy az étkezést egy pillanatra is megszakította volna: „Az majd kiderül a bírósági tárgyaláson”. „Mindnyájukat elítélik?” - kérdezte a rá jellemző naivitással Stettinius, mint aki semmit se ért. „Nem, csak a bűnösöket” - hangzott az alig megrágott válasz. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapító konferenciáján Lengyel- ország helye üresen maradt, mivel a nyugati hatalmak nem egyeztek bele, hogy azt az Ideiglenes Kormány képviselje. A jaltai konferencián elhatározott Nemzeti Egység Ideiglenes Kormánya pedig addig még nem jött létre. Megalakítása a Berlin bevétele után a szövetséges nagyhatalmak véleményével már a látszat szintjén se számoló Sztálin döntésén múlott. Ez ellen egyedül a jelenlévő Artur Rubinstein zongoraművész tiltakozott a maga eszközével: eljátszotta a lengyel himnuszt. Stanislaw Mikolajczyk, aki 1944 novemberében köszönt le a londoni kormány miniszterelnöki tisztjéről, a Nemzeti Egység Tanács tagjaival együtt meg volt győződve róla, hogy el kell fogadni a jaltai döntéseket, és ki kell egyezni Moszkvával. A földalatti lengyel állam vezetőinek moszkvai pere 1945. június 18-án kezdődött. A tárgyaláson Clark-Kerr is részt akart venni, de amerikai kollégája, Harriman nagykövet tudtára hozta, hogy Sztálin mindkettőjük jelenlétét rossz néven venné. Ezért csak beosztottjaikat küldték el. A teremben egyébként a lengyel Ideiglenes Kormánynak sem volt egyetlen tagja se jelen. A vádpontok között szerepelt a németekkel való együttműködés, a Vörös Hadsereg elleni diverzáns tevékenység és adó-vevő készülékek illegális birtoklása. A lengyel foglyok fölött szovjet törvények szerint ítélkeztek. A Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiumát Vaszilij Ulrih vezérezredes vezette. Az általa irányított kollégium az 1936. október 1-jét követő két esztendő alatt 30.514 személyt ítélt golyó általi halálra. O volt az, aki többek között Mihail Tuhacsevszkij marsaik is halálra ítélte. A lengyelek nem sok jót várhattak tőle. A „tizenhatok” ügyében az angolok és amerikaiak alig emelték fel szavukat. Szükségük volt a szovjetek Japán elleni véráldozatára, s az ígért hadbalépést 63
