Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Demény Péter: Haza-szvit
Ó, Pest, Pest, ó, kiürült arcú város, hisztérikus és hővér és halálos, az emberben otthon még felkavarg a leikébe szivárgott szaganyag, a bőre vérzik, tökre hólyagos - a felszólamlás utólagos -, az utcákon úgy rámsújt a nyomor, hogy nincsen azt, mi bevegye, gyomor, óriásplakátról ordító magyarság, szüntelenül zsivajgó felkavartság, nem szeretlek; bár lenne mit szeretnem... Vérfarkas fővárosom, hát engedj hazamennem. Magyar lennék, de rommagyar vagyok, ha megvágom magam véletlenül, emléktáblák ömlenek belőlem, szobortalapzatok és felavatások, wassalbert en gros, reményik dögivei, csabakirályfi csillagösvényen, hortyhafehérparipán, én nem is élek, nem is szeretek, nem eszem, nem iszom, csak összeszorított szájjal küszködöm, túlélek vadul, csak nézem, ahogy nő a pálmám a súly alatt, kagylómban a gyöngy. Magyar lennék, de rommagyar vagyok, élet helyett trianonkodom, székely harisnyában járok, így érzem igazán magyarnak magam, a sárgarépát juszt is muroknak nevezem, a hasábburgonyát szalmakrumplinak, fintorgok, ha azt hallom, nyamihörpi. Magyar lennék, de rommagyar vagyok, hattúli, kisebbségi és ilyenek, taccs, szöglet, beadás - ezt mind húsz évesen tanultam, amúgyosan románul tudom őket, románul nőttem én fel velük együtt, logikus hát, hogy én román vagyok, s kit érdekel, hogy nem lehetek az?! Magyar lennék, de rommagyar vagyok, nem élő ember - közhelygyűjtemény, nem engem lát, bár rám néz, aki néz, csak eldönti, hogy „nemzeti” kell lennem, táblaavató, szenvedőleges, 56
