Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (2. rész)
a Citadella alatti ligetes-parkos térre. Ekkor Istvánnak eszébe jutott, hogy a hegy meredek oldala felé kerüljenek. Hiszen itt végig lehet menni a Duna fölött, a kilátás pazar, és ezt a területet kerülik a járkálok, a turisták, a lógó mellű, gyerekeiket egzecírozó anyukák az ordító csemetékkel. Keskeny, helyenként saras betonösvény szalad végig a sziklák tetején, valamivel a hatalomgyakorlás legaljasabb formáját megjelenítő' erődítmény alatt. (A lapos lövegszállást 1849 után emelték az ország akkori megszállói, hogy sunyi módon ágyútűz alá vehessék mind a Várat, mind a Duna túlpartján lapító nagyváros polgári lakosságát. Miért ne: a „ruszkik” e szörny- szülött elé állítják „felszabadulásuk” emlékművét: a gigantikus nőalakot eredetileg a repülőgépével lezuhant Horthy-fiú halálára konstruálta a titáni méretekben gondolkodó művész...Pesti ezt máris mind tudja.)- Kivonulóban vannak az oroszok. (Még nem tudja: április 25-én vonulnak majd ki.)- Nem értem. Elogyhogy „megszállták”...? A „halál” szó azt a hangot juttatja eszébe, ahogy a kitinpáncél összeroppan. A Duna fölött, ahol a kőkorláttal szegett gyalogút a meredeken ereszkedő lépcső fejénél, megtorpannak. Rovarszem számára átláthatatlan tágasság nyílik meg Pesti előtt. - Hát ilyen? - kérdezi. Odalent reszket a verőfényes februárvégi fényben ázó város, lent egyfelől a budai vár, másfelől a Gellért Szálló kupolája, a túlparton a Bazilika és az Országház két félgömbje. Mintha kőtörmeléket szórtak volna szét egy óriási edényből.- Mi ilyen?- Ez az egész! A város. Különös, de mégis csalódott. Névadója, keresztszülője ez a város, mivel nevében viseli ennek a városnak a nevét, s úgy véli - bár bizonyára nincs igaza -, hogy mindjárt jogot formálhat történeteire is. Mintha már annyit élt volna! Rendkívüli történet, hogy nem maradt bogár, ez faktum. De azért nem kellene magát elbíznia. Meg kellene írni inkább, részletesen, hűen. Látványról, tágasságról szó se essék. Ha bogár maradt volna, nem látná, amit most lát; ennyire sem... így, mélységében nem. Egy véletlenen... szinte a csodán múljon? Hogy nem maradt bogár?! Lesújtja e tény igazságtalansága, esetlegessége. Szinte megroggyan, összeolvad: lángba vetett műanyagflakon. A két emberbe kell ismét kapaszkodnia, hogy ne roskadjon négykézlábra. (Ha már hatkézlábra nem tud). Az előtte megnyíló távlat a szó legszorosabb értelmében a tériszony érzetével tölti el, ha nem fogják két oldalról, valószínűleg lezuhan a lépcsőn, és összezúzza azt a puha testét. Nem tudhatta, milyen lesz ez a tér, amely számára és alatta nyílt meg; most megsejti: talán túlságosan tág.- Istenem! - sutyorogja gyerekes fejhangján -, Istenem! Ez a metafizikus szóhasználat is éppen elég szokatlan ebben a helyzetben, egy volt bogártól. 50
