Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Végh Attila versei
VÉGH ATTILA Stille macht Elég volt már, csendes én, szentséges én, nem bírtad el a fekete ébredést. „Kivételes vagy” - súgta a hang felém, „Tudd hát: létvágy közben jön meg a levés.” Elhittem én, de persze mégsem így lett. A vágy zabáit föl minden kivételest. Minden szavamból egy furcsa árny intett: „Önmagád, fiam, csak másokban keresd.” így lobog árnyapám, a vaskori tűz. Empíriám magamból - bűnöst - kiűz, őrzi meddő, vén kertjét: hólizmusát. Fizikusnak talán még elmehetnék, falnák a metakáposztát a kecskék, mekegve V. A. alkoholizmusát. Az angyalok ma sárga géppisztollyal a nagykörúton átszáguldanak, s mert nincsenek (haladnak ám a korral), nem látni majd a vad darázshadat. A városban jambusra jár az áram, mikor tüzelni kezd a nincs-sereg. Vörös jelek az infrastruktúrában: de profundis senki sem ússza meg. S ha Hunniában mindenki kikészült, zúgnak tovább az anticiklonok. A megroskadt anyag, no lám, igét szült. A Syriusról pillás fény ragyog. Szenteste 21
