Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (1. rész)

fog hozzá, amikor nyugalom van a lakásban. Előző napi feljegyzéseit idézzük most fel. A kissé zilált kézírást kinagyítva, hosszan mutathatjuk; függőleges műanyag válaszlappal határolhatjuk le a hátteret (a buszülés hátlapja ilyen), ezzel jelezhetjük, hogy a szöveg csak a képzeletbeli kamera előtt jelenik meg: „Előadás előtt az a szakállas jött be, aki korábban a tudományos szocializmus tanszéken dolgozott; a száját leszámítva hasonlít Istváiira. Azt mondta, a szeminárium elmarad. Egy, az aktuális lengyel események mellett kiálló nyilatkozat aláírását kérte tőlünk. Valahogy zavaros volt az egész. Nem. írtam alá, zavart a személyisége, a puhánysága. (Intuíció.) Az arcába meredtem. Legszívesebben a pofájába ordítottam volna, hogy »szemét provokátor«, de nem mertem megtenni. Es ha tévedek? A többiek mind aláírták. István megerősítette: lehetett provokátor. Kérdeztem, ő mit tett volna. Persze diplomatikus: a karrierem szempontjából a megfelelő lépés a nem cselekvés. Kis sunyi!” Először a Kálvin téren tekint fel, az üres telek előtt, amelyen néhány éven belül irdatlan méretű, üvegfalú irodaház épül. Egy pillantást vessünk a Központi Szabó Ervin Könyvtár épületére, ahol lassacskán feloldják az állomány bizonyos részének titkosítását. Az üvegablak, melyre a tér felől látunk, a palota kopott aranycirádával díszített fogadótermét: a folyóirat-olvasót rejti. Valahogy jelezzük, hogy szimpatizálunk a vasárnap délelőtti nyitva tartással. (Alig néhány olvasó lézeng ilyenkor a termekben, kényelmesen lehet tallózni a hetilapokban, és a legjobb, ablak melletti karszékek is „szabadok”.) Mutassuk meg egy pillanatra a kapubejárót és a nyitva tartás rendjét jelző műanyagtáblát.

Aztán egy villanásra István keze az ipari szatyorral: már kékes vörös. A Kálvin tér árkádjaitól a Nagycsarnok klasszikus épületéig egyetlen iramodás- sal jut el. Ha most az arcára tekintünk, hosszan, végig a néhány perces út alatt, maradjon mozdulatlan az arckifejezése. Csak a háttér mozdul el. Lakat arca mögött vonul át a sarki áruház, a Szamuelly Tibor (vagyis Logodi) utca bejáratának képe az iparművészeti iskolával, a Ludas vendéglő kirakata és néhány jellegtelenebb épület (az egyik kapualjban cipőkereskedés). A Vásárcsarnok épülete előtt megállunk.

„Az újabb kor vasszerkezetű csarnokainak időszakát a híres párizsi, már elbontott központi vásárcsarnok, a Les Halles Centrales vezette be (V. Baltard, 1853).

Budapest vásárcsarnokai a századforduló körüli években épültek, szám szerint 6 épület. Szerkezetük teherhordó külső térhatároló téglafal, szegecselt és öntött vasszerkezetekkel. Két csarnok kivételével valamennyi előnyben részesítette a hosszant, háromhajós elrendezést, amelynél bizonyos változatokat teremtettek meg. (...) A Vámház körúti központi vásárcsarnokunk szintén hossztengelyes elrendezésű, azonban igen gazdag térképzésű. A főhajókra kétoldalt harántirányban 6-6 kereszthajó csatlakozik, közöttük alacsonyabb terekkel. Rácsos tartó felül egyenes övűek ( a nyeregtetőt alakítják ki), alul poligonálisok.

Megépítésének előzménye tervpályázat kiírása volt, amelyen kilencen vettek részt (ezen belül négy külföldi csoport is). A pályázatot Petz Samu műegyetemi tanár nyerte meg. Egyébként a pályázók valamennyien vasszerkezet81