Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (1. rész)
Halott, szétdarabolt testrészek süllyednek félig-meddig az út menti sárba. Darabjaira hullott, szétfacsart játékbaba. Irdatlan, szétdobált végtagok, talán a kelleténél több is. Bababoltot szórtak szét itt a faluszélen. Nem akarja látni. Ezért föltekint, ekkor kékre festett zeppelin úszik a látóterébe, oldalán „a fagylaltját maga méri” felirattal. Kerek, tulipánosra pingált kajütablakát belülről kinyitják, egy láthatatlan kéz fehér és rózsaszín vattacukorbabákat hajigái kifelé, a babák alaktalanná formálódva lebegnek a bárányfelhők közt, lassan közelednek a földhöz. Vékony, magas női hang:- Vata Sugar! Vata Sugar! Az első cukorbaba valószínűtlenül zöld pázsitra zuhan, lassított felvétel, mint egy reklámfilmen, úgy törik szét, mint egy porcelántál: sötétkék tinta csap ki belőle, girlandokat fest a fűtorzsák kitüremkedései közt.- Vedd és olvasd! - mondja az iménti hang. Fölülről látni: a pázsit olajzöldjén hatalmas krikszkrakszokkal tintakék felirat: Csak az a szép zöld g)’ep fog nekem hiányozni. „Hö!” - kapta föl a fejét. - “Hö!” Fölbuggyan a sár az ujjai között. Vasemeltyű. Súlyos öntöttvas. Az egyik oldalán öntöttvas perem. Talán egy nagyobb szerkezethez illeszkedik, melyet nem ismer; ahogy nem ismeri a testét sem; arányai, működése egyaránt idegen, funkciótalan. Vagy nincs is ilyen szerkezet? Amely értelmet adhatna neki? A „puhatestűek” szirupos-der- medten állnak az elválasztó függöny háttere előtt. Marcipánfigurák egy születésnapi tortán; gyerek nélkül árválkodó szent család. Váratlan ötlettől indíttatva bólintgatni kezd, szinte gimnasztikázik a fejével...- Hát ez? A férfi toporog értetlenségében. Bárhogyan gondolja is, hogy leleplezi magát - inkább megzavarja, elbizonytalanítja őket. A hosszú hajú grimaszol, sárga köpönyegét elöl összefogva magán átkel a kis előtéren (eddig az ajtónyílásban állt), a konyhafülkében tűnik el, hallani, csobogni kezd a víz a bádog mosogatóban. Színültig töltött üvegpoharat hoz be. (A víz a pohár peremén csaknem ki- csurran).- Tessék. Meghajol a vízszintes, meztelen test előtt, és a poharat leteszi a földre. Vad mohósággal iszik. A földre tett poharat nem borítja fel, pedig megdöntötte - fogaival csikorogva szorítja a peremét, egy-egy fél korty víz ki-kilocs- csan. Az ivás fizikai öröme tölti el, nem törődik azzal, aki odaadta a poharat; teljesen megszűnik másra figyelni, mint a kortyokra.- Megitta. Megitta a vizet...! Nem is merül fel: mért ne itta volna meg? Hirtelen, csaknem támadónak tetsző mozdulattal - és ő valóban maga elé kapja egyik, szabad kezét - a szőrös állú lehajol, és fölsegíti, inkább fölránci- gálja a földről, nem durván, de határozottan; a sárga köpeny persze lecsúszik 77
