Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Prágai Tamás: Az átváltozás (1. rész)

- Nesze, vedd már föl.- Nem gondolod, hogy mégsem kéne odaadni neki a köpenyemet?!

Utóbb különös jelentősége lett annak is, hogy Agnes nyújtotta át a köpenyt.

Ágnes szánta meg, holott korábban partvissal és egyéb kemény tárgyakkal üldözte föl-le a teakonyhában. O pedig elvackolódott benne, és teste kicsit eltávolodott a faltól.

Ahogy mustrálja a testét, szeme egy olyan kis incifinci pálcikán akad meg. A pálcika combjai között, egy szőrkupacban ül. „A szőrös állónak ugyanilyen van. Ez mégis valami.” Elbizonytalanodik, nem érti pontosan a jelzés tartalmát, csak annyit: valahogyan érteni, magyarázni kell majd ezt is. Összefüggések közt helyezi el felismerését, s e hevenyészett rendszerben szerepe lesz annak is, hogy a hosszú hajú adta a köpenyt. Olaj a tűzre, hogy a szőrös állú, amint a bogár emberré vált törzse kifordul a zugolyból és combközi pálcikája láthatóvá lesz, jól láthatóan fintorog.

Ezek után a köpenyt már nem tudja nyugodt szívvel elfogadni.

Felemelkedik, amennyire bír, és karját félszegen nyújtja a föltűnő színű ruhadarab felé. Ám a hosszú hajú sem jön közelebb. Meglengeti csak a kezében tartott anyagot, és így Gregor, ha elsőre nem is, másodszorra ügyesen megragadhatja a felé libbenő csücsköt.

Ketten tartják a rikító frottírt, mely mintha az ujjak ruhaszárító kötelén akadt volna fönn.

„Közelebb húzhatnám magamhoz.”

Ekkor veszi észre a hosszú hajú testén - a pálcika helyén, ami az imént annyira föltűnt - a csupasz, függőleges rovást.

De a kézből kiejtett ruhadarab már Gregor meztelen testére omlik.- Megkukultál? - kérdezi idegesen a pálcikátlan.

Az utóbbi percekben túl sok újszerű tapasztalat érte.

Nem akad fenn azon, hogy pontosan érti, amit a puhatestűek mondanak - velük most majd nyilván „más síkra terelődik” a kapcsolata. Valahogyan értette őket addig is - nem tudni pontosan, hogyan, lehet hogy a gesztusok és a folyamatos dörmögés ritmikája, a kiejtett hangok szabályos váltakozása, zenéje keltette az ismerősség érzetét. De nem ilyen üveg-tisztán. Eljut megvilágosodott tudatáig az is, hogy maga is képes volna hangadásra; talán várnak is tőle valami efféle produkciót azok, akik takaróval és vízzel megkínálták.

De beszéd helyett emlékezni kezd, mint az, aki saras mélyúton kaptat felfelé, és a külvilág helyett szükségképpen magába fordul. Csótányemlékezete anyagszerű, mégis képlékeny; ahogy egy álomra emlékezünk: darabjai megfoghatónak tűnnek, de idétlenek: elenyésznek, ha az egészre tekintünk vissza. Simító fadarabot húztak végig egy puha viaszlemezen, melyet korábban ismeretlen jelekkel keresztül-kasul róttak tele. Makacsul újra és újra telekarcolja valaki az opálos viasztükröt; de sietség nélkül, már-már szeretettel megint végigsimítja a gömbölyű végű fakés. Tárgyakat idéz fel. „Rühzsírtar- tó.” Nem tudná megmondani, honnan került elő. Karcolt szarutülök, a pereme csorba. Az oldalára életfát karcoltak néhány száz vagy néhány ezer évvel ezelőtt - a szétterülő lomb alatt legelésző szarvasok. Aztán megint a földút.

76