Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Marczell Péter: Időszerűség és korszerűtlenség - s némi mikrofilológia

érett és gördülékenységével élvezetes. Lebilincselő előadó, aki egy pillanatra sem próbálja azt a látszatot kelteni, hogy hősét valamennyire is megtestesítheti. Határozott anélkül, hogy nagyképű lenne. Csornát fejlődésében, fordulatosán, kontrasztok kidomborításával írja le. Érzékeny a kikövetkeztethető érzelmekre, még valamennyire a szellemi elégtételekre is. Futólag és tapintatosan ugyan, de felveti a szexualitás kérdését. Nem egy alapvető helyzet fonákságát ügyesen érzékelteti merész, néhol terebélyes, de azért mégis természetesnek ható hasonlatokkal, melyekben falusi élményeire, állatvilágbeli-vadászi jártasságára és földrajzi otthonosságára támaszkodik.

Nincsenek előítéletei, legfeljebb csak a belső-ázsiai muzulmánok feltételezett műveletlen elvakultságát és a lámáknak tulajdonított büdös szutykosságot hangsúlyozva elfogult. A tekintélyeknek sem hódol. Mellőz minden bibliográfiai utalást, szakmai olvasottságához azonban nem férhet kétség. A kovásznai Pokolsár futólagos, de magabiztos említése arra vall, hogy talán megfordult vándora szülőföldjén. Helyeslőén bólogathatunk, amikor ismételten hangsúlyozza a nagyenyedi diák felsőfokú iskoláztatásának napóleoni háborús hátterét, melynek szem előtt tartása nélkül nem érthetjük meg Csorna göttingeni egyetemjárásának hannoveri, alsószász körülményeit. Több magyarázata könnyed szakszerűségével egyenesen impozáns, mint pl. orbai széki eredetkutatónk rumi Szkander bég, ill. móllá elnevezésének értelmezése. Ez nem menti meg tévedésektől, hiszen mindnyájan esendőek vagyunk. Mégis meglep, hogy mennyire eltúlozza úttörő tibetistánknak mind remete és szerzetesi lelkületűt, mind tudományos jelentőségét, túlértékeli a tibeti nyelv fontosságát is, és elképzelése a buddhizmus aszkétikusnak beállított jellegéről sem helytálló. Csak egyetérthetünk vele viszont akkor, amikor Csorna drámáját - az elterjedt nézeteknél sokkal árnyaltabban - abban látja, hogy peregrinus eredetkutatónk kifutott az időből. Először könnyelműségből, később felemésztő bürokratikus huzavonák miatt.

Mindent egybevetve: a sajnálatos BLASKOVICH Lajos-féle reprint távlata nélkül is megérdemelne a rövid mű egy olyan új kiadást, melyben tévedéseit rendkívül közérthető előadása megakasztása vagy megzavarása nélkül finoman helyreigazítanák, és figyelmeztetnének néhány állítása önkényére (pl. Csornának a zanszkári Jugar falu nevének csengése fölötti izgalma ecsetelésében).

Lássunk néhány szemelvényt, amelyek gazdagíthatják és pontosíthatják az elterjedt közhelyes elképzeléseket Csornáról, s képet rajzolhatnak erről a rokonszenves műről.

[A szolgadiáknak a nagy-enyedi híres református kollégyiomban] „kemény feje volt. Nehezen ment bele a tudomány, de ha bejutott, nem is esett ám ki belőle soha aztán.” „Kettőt szeretett: a suton ülni könyvek közt és menni valahová.” „[Mint] minden rendes, ép lelkű magyar nyilván érezte, hogy ... minden egyes magyarnak legalább két ember munkáját kell vállalnia ezen a világon, ha azt akarja, hogy ez a marokni magyar megmaradhasson és magyar maradhasson.” „... kitanulja a papi és tanári tudományokat, de ... ő nem egy iskola, hanem az egész magyar nemzet tanára akar lenni, nem egy város, hanem az egész magyarság papja!" „Harmincegy éves kész férfi volt, amikor újra diák lett.

65