Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Deák László versei

S mind e kifundált nevekre — melyek nem öröktől fogva létezők - Élhetjük csak át kígyó és fa létezésének értését, minél egyszerűbbet Számosat, bonyolultabbat aligha vagyunk képesek megálmodni,

Semmint létrehozni, holott tudásunk messze fölébe nőtt fának, kígyónak És mindannak, ami a Nap alatt van, s amiről csak mi tudjuk, hogy létezik, Mert tőlünk van neve, és amit elvégeznek, annak mi adtunk nevet,

S így értelmet annak, mit el kell végezniük, rend lett tehát, s e rendben Magunk vagyunk a rendezők, ismeretünk a rend alá van vetve,

Létünk értelme az ismeret ismétlése, törvénnyé emelése, összezúzása, Majd az ismeret rend szerinti újraalkotása, törvénnyé emelése,

Mindaz, amiből a szépség, boldogság, igazság és erény származik.

józan hódító

Be édes az önáltatás, önbecsapás,

Visszatérés vagy betérés az unott elvbe,

A megszokott tempóba rázódás,

Hol nagy a rizikó, de biztos a kilátás.

Es Istenem! Miről is van szó?

Csupán a napokat, önmagunkat elviselni, Szokottan kezdeni és bevégezni,

Csak erőnk szerint hajtva a malmot, Könnyedén lesöpörni a szidalmazást.

A meglett férfi rendes vágya ez.

Vagy ma ez, holnap már se ez, se az, Onáltatástól, önbecsapástól bódultán Rögös ösvényt keresni be édes kaland, Hosszas elbeszélésbe kezdhetni,

Mintha most először hallanám magam.

Egyre meggyőzőbb az önleírás,

Elmaradt tettek ím, elevenülnek,

Pezsgő ízű lesz a sok megalkuvás.

Semmi sem lehet mámorítóbb érzület, mint Kétféle életet leélni egy szabott idő alatt, Vagy legalább kettőnek kettős álmodását.

Két használatos papucsot tartani és pizsamát egymástól távoli, használatos ágyakon, kétféleképp fűzni a szót, nagyjából ugyanarról a kongóan édes köznapi gondolatról.

37