Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)

elszeretett egy családos férfit, s elszökött vele városra. A falu a szájára vette, de esetében is igaz volt a mondás: minden csoda három napig tart. Nem felelünk az apáink bűneiért, miként a gyermekeinkéért sem: mégis kerülte szóba hozni a lányát, akit titokban támogatott és fel-felhívott a felesége, hogy híreket halljon felőle.

A színben ülve konstatálom, hogy hűvös, viharos szél fúj, amolyan ágakat nyaggató; ha enyhül a szél, gondolom, gallyak és ágak hevernek majd szerteszét az úton és kertemben. Noha nem vagyok tapasztalt falugazda, mégis úgy sejtem, hogy a szomszédos faluban jégeső eshetett az egész napi kánikula után. Legalábbis erre vall, hogy a távolban minden szürkeségbe vész, akárha köd ereszkedne a dombokra és völgyekbe. Van, ahol a párába burkolózik a dombok háta, akár a gyógyvízből kiszálló öregemberé. Tavaly a sárospataki fürdőben láttam ehhez hasonlót, amikor a hirtelen leszakadó nyári zápor szűntével, öregurak kecmeregtek ki a melegvizes medencéből. Némelyik szlovákul, a másik magyarul szentségeit az égi áldás miatt, majd egymásra nevettek, igazolván, itt hamarabb megteremtődött a két etnikum közötti béke, mint a politikusok tárgyalóasztalánál. Egy korsó csapolt sör, s egy kis pohár aszú törköly hamar közös nevezőre hozta őket. Egy kicsit kopaszodó és pocakos, egykoron bohém pasas, kezébe kapta ütött-kopott gitárját, s felváltva játszott magyar és szlovák slágereket a medence partján, mintha korcsmában volna, s vendégek kegyét lesné.

Húsz évvel korábban, egyik bácsikám - bajosan tudnám meghatározni a pontos családi kötődésünket -, éppen ilyen gátlástalanul és önfeledten kapta elő gitárját, hogy rögtönzött zenét szolgáltasson mulatozásunkhoz, amíg a kemencében sült a vacsoránk: az ízletes „csülök Pékné módra”. Egyszerű nyomdász volt, mégis olyan zseniálisan tudta másolni a világhírű festők képeit, hogy hamarosan felkapott „művész” lett, akit az osztrákok és németek egymással versengve láttak el megrendeléssel, s ő megfelelő alázattal szolgálta ki igényeiket. Akkor már közel az osztrák határhoz: Sopronban lakott, s hetente háromszor is az egyik étteremben gitározott a vendégeknek; a tulajdonos a kellő fizetségen túl jól is tartotta. Ma már kiveszőben van az efféle bohém, másoknak örömet szerezni tudó, „tücsök fajta”, aki nem mindenáron szerezni, hanem jókedvűen létezni akar.

Az égbe nyúló, évtizedes diófák és a hetek óta tartó esőzés következtében méretesre nőtt dudva egybefüggő zöldformát alkotnak. Június közepe van, minden élénkzöld. Nedvszínzöld: ahogy a festők nevezik a zöldnek ezt a mély, bársonyos, már-már párizsi kékbe nyúló változatát. Valamennyi növény duzzad az erőtől; tavaly ilyenkor már minden kiégett a szárazság miatt, hiába is locsoltam, metszettem, permeteztem. A falevelek idejekorán összekunkorod- tak, elszáradtak és leperegtek, jelezvén: hosszú lesz az ősz, bőséges és édes a szőlőtermés. A diófák (melyek a faluban nagy megbecsülésnek örvendenek, s kivétel nélkül minden udvar, kert, közeli és távoli domboldal ékességét jelentik), akárha korán elözvegyült asszonyok gyászruháját öltötték volna, hogy kesergőjüket járják, szomorúan illegették barnás-vöröses lombozatukat.

18