Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)

Az orosz hadseregből visszamaradt, négykerék-meghajtású terepjáró nem ismert akadályt a dombok között haladva. A kidöntött öles fákon, a patak síkos martján egyaránt biztonságosan túljutott. Néhol megcsúszott a fara, ide-oda ficánkolt, akár az ideges ló, de miután a kerekek megkapaszkodtak, átlendültünk a holtponton. Nem tagadom, néha attól tartottam, hogy elakadunk vagy felborulunk. Am barátom oly ügyesen navigálta különböző sebességi fokokban és dőlési szögekben a terepjárót, hogy nyílt elismeréssel adóztam tudása előtt.

Az újdonság erejével hatott rám, ahogy a hátsó két lábánál fogva felakasztotta a muflont a garázsban egy keresztfára, s nem kevés jártasságról bizonyságot téve nyúzta meg áldozatát. Óvatosan kezdte lefejteni róla a bőrt, majd a mellcsontjánál kettéhasította a testet, kifordította a gőzölgő-büdös beleit, aztán a még véres testrészeket felaprította, külön téve az első és hátsó combot, a gerincet és a belszerveket, melyekből ízletes sültet és pörköltet készítettem vargányával. Mivel jómagam csak segédkeztem a vadak elejtésénél, az igazi gyönyörűséget az elkészítésük okozta nekem. Sorra hívtam meg barátaimat vacsorára, s kinek-kinek személyisége ismeretében szolgáltam föl más és másfajta ételt: az egybesült, gombamártásos gerinctől, a vörösborban párolt oldalasig, a fokhagymával és füstölt szalonnával tűzdelt hátsó combtól a zöldséges pörköltig, melyekhez hol vörösbort, hol pedig jóféle tokajit adtam. Tudom, sok háziasszony, de még főzni tudó férfi is ódzkodik attól, hogy sokféle markáns fűszerrel készítse el az ételt, a fokhagymát, chilit, oreganót, rozmaringot, bazsalikomot, tárkonyt, kakukkfüvet és szerecsendiót felesleges adaléknak tartják csupán, a magam részéről ragaszkodom hozzájuk. Sőt, az erdei gombákon túl, hagyományos zöldségeket: répát, petrezselymet, metélőhagymát, koriandert és lestyánt is szívesen adok a sültekhez vagy a pörkölthöz is. ízlés dolga: én gurmand vagyok, szeretem megadni a módját a főzésnek.

Ez a vadászszenvedélyének adózó ember, szűkös nyugdíját többféle forrásból igyekezett kiegészíteni. Közel húsz kaptárban szállította méhcsaládjait a környékbeli s olykor távolabbi erdőkbe, s maga pergette garázsában az akác-, hárs- és vegyes virágmézet, melyet befőttesüvegekben árult kéz alatt. A szőlőjéből kiváló száraz és félédes borokat készített. Azon kevesek közé tartozott, akik nem szerették összekeverni az öreg, édes borokat a fiatalabb évjárattal, csakhogy megőrizzék a hordókban tároltak cukorfokát és mézes zamatát. A szülői ház pincéjében az egyik sor hordó az apjáé, a másik az övé volt; a nemes penész viszont mindkét pinceoldalt egyaránt beborította. Néhol pihekönnyű, hófehér réteg növekedett a hordókon és a talajon, másutt sötétzöld-fekete foltok rajzoltak térképet a falon. A szüret után elmaradhatatlan törkölypálinkát húszliteres kannákban tárolták, s gumicsövön keresztül szívták üvegekbe.

A fával is ügyesen bánt (asztalos híján ő dolgozott nekem), bármilyen bortárolót, bútort, rózsakaput és kerítést képes volt elkészíteni jól felszerelt műhelyében, ha az ember megrajzolta neki a kívánt formát. Az apró meglepetésekből és díszítésekből kifogyhatatlannak bizonyult; a régi parasztemberek fa iránti tisztelete és szeretete párosult az irigylésre méltó kézügyességével. Egyedüli szívfájdalma a lánya volt, aki az érettségi vizsgák után néhány héttel,

17