Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Bálint Péter: Tarvágás (regényrészlet)

A számadás mögvótt, gyühet a Karácson

A második vadászat alkalmával alighogy felkapaszkodtunk a magaslatra, nyakunkba szakadt az eső. Pisszenés nélkül kellett követnem vezetőmet, néhány lépésnyi távolságot tartva. Talán fertály órája járhattuk az erdőt, mikor egy köves tisztáson mufloncsapatra lettem figyelmes, és izgatottan sziszegni kezdtem. Társam, akiről kiderült, hogy nagyothall, nem is jeleimre, mint inkább hirtelen megtorpanásomra lett figyelmes. Óvatosan hátrafordult, éberen követte fej biccentésemet, s alighogy megpillantotta a tőlünk balra emelkedő dombtetőn álló áldozatait, lőtt, majd ráduplázott. A lövéstől majd szétrepedt a dobhártyám. Aggályoskodva jegyeztem meg, hogy nem talált, a vadak ugyanis felénk tartottak, de határozottan mutatott az avarban térdre rogyó, lefelé csúszó két jerkére. Kis idő elteltével újból tüzelt, mert a szitáló eső miatt éles kontúrjukat vesztett fák között az anya és néhány jerke újból feltűnt, mintha az elkóboroltakat keresték volna. A testes-izmos anyamuflont terítette le, csak úgy feszült a melle a büszkeségtől. A három tetemet egy fa tövében hagytuk, ágakkal lefedve, amíg kimerítő őrjáratot tettünk, vaddisznóra lesve. Láttunk is két fiatalabb kant az avarban turkálni, az egyik messziről megérezhette szagunkat, és időben elinalt, a másikra gondolkodás nélkül tüzelt a barátom. A golyó, amint a testbe fúródott, furcsán dübbenve visszhangzott, az alak mégsem akart eldőlni,. Még egyszer lőtt rá, ám hasztalan, s csak kisvártatva eszmélt rá, hogy az esőben egy távoli fatuskót nézett földet túró vaddisznónak. Önmagán ékelődve mentünk vissza zsákmányunkért, hogy a katonai terepjáróval hazavigyük a platón ide-oda guruló tetemeket.

16