Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Czakó Gábor: A fáraó, a lepke és a pacal
messég a lényege. Am nem akárkinek, csakis az Egyetlennek, az Atyának kell engedelmeskedni - a főnöknek, a divatnak, az érdeknek vagy fájdalmainknak csak rajta keresztül. Szent Ágoston férfikorának deléig nagy szoknyabolond volt. Hogy teljesen Istennek szentelhesse magát, nőtlenséget vállalt - majd nyolcszáz évvel a cölibátus bevezetése előtt. • Az alázatosság kulcsmondata ez: „legyen meg a te akaratodne az enyém — eldobom magamtól magamat -, hanem a tiéd, amit nem ismerek, s ami teli lehet veszéllyel. Mit számít? Az alázatos ugyanis a legnagyobbat keresi, a benne élő szentet, azzal akar egyesülni, az ő igazságába akar belépni. Az alázat nem külső, nem hajlongás és nyalafmtaság, az ilyesmi a törtetők sajátja. Az ilyen ember homokvárat épít: legföljebb király akar lenni, milliárdos, világsztár. Az igazi fejedelem másmilyen: „uralkodj harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem, taszít le, csakis a gőg és a gyíílölség,, — inti Szent Imre herceget édesapja, Szent István, első bölcselőnk. Némely tudósunk, önmagából kiindulva, el sem tudja képzelni, hogy az Intelmek valódi gondolatokról szól. Eszébe sem jut, hogy a szerzőnek lehettek elképzelései az uralkodásról, hiszen gyakorló király volt, mégpedig a legnagyobbak közül. Ráadásul egy ősrégi fejedelmi nemzetség tagja volt; családjában évszázadok óta gyűltek az uralkodási tapasztalatok. Lehetett volna gőgös is, hisz tökéletes nevelést kapott, ismerte az írás-olvasás tudományát, birodalmat szervezett, legyőzte az akkoriban hatalmas bulgár cárt, meg a még hatalmasabb német császárt, de ő inkább az alázatot választotta, és szent lett. Ellentétben a karoling királytükrök szerzőivel. No, ez lehetne igazán izgalmas kutatási téma egy valódi tudós számára. • A fafejű tudós és a többi karrierista mind énjének rabja. Az én eredeti föladata összegyűjteni a külvilág híreit, és továbbítani szellemünkhöz, amit Jung Mélymagnak, Selbstnek nevez. Tehát az én, az egó csak rész, a Mélymag jelenti tudatunk egészét: „Amit az én önmagában fölfoghat, az talán a legkisebb része annak, amit eg)' teljesebb tudatnak föl kellene fogiia. (Jung Összegyűjtött Művei, 8. 611-612, ford.: Bodrog Miklós.) Az elszabadult én a gőg szerve, a szellem az alázaté. Az én képes arra, hogy főnöke, a szellem rovására öntudatként viselkedjék. Amikor függetleníti magát a Mélymagtól, akkor képtelen megállni: elönti a gőg, se lát, se hall: félreérti mások és saját maga szellemi eredményeit. A nagyravágyó, a dölyfös, sosem szellemi ember. Lehet ezer doktorátusa, akadémiai tagsága, akkor sem. Legkivált humortalanságáról ismerszik meg: képtelen elviselni a bírálatot, s nem tud önmagán nevetni. Az alázatos elviseli, mi több, élvezi a nevetést. A kinevetést is, sőt, kimondhatatlanul viccesnek találja, hogy a leggyilkosabb bírálója sem látja az ő igazi hibáit, amelyek miatt ő szégyenkezik. Borzad, ha dicsérik, és még a szeretetlenséget is elviseli. Fűnek tekinti magát. Az Örök bíróra bízza, hogy milyen helyet ad neki kertjében. 200. Beavatás 3
